Videón Vettel drámája és felzárkózása az Olasz Nagydíjról

A következő összeállításban megnézhetjük azt, hogy Sebastian Vettel miképpen zárkózott fel az Olasz Nagydíjon az ütközése után. Egy verseny, amiben sokkal több volt.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Alex Galli

Nemrég tettünk közzé egy elemzést, amiben részletesen le van írva, hogy Vettel az utóbbi 2 évben hány pontot bukott el a Lewis Hamilton elleni csatákban.

Még több F1 hír:

Idén még több esélye van a címre a Ferrarinak, mely talán a legjobb autóval rendelkezik, de a jelek egyelőre arra mutatnak, hogy Vettel a hibái miatt elveszítheti a bajnokságot. A hátránya Monza után már 30 pont, ami nyilvánvalóan Hamilton kiesésével és Vettel győzelmével 5 pontra csökkenhet, de semmi garancia nincs arra, hogy a brit megteszi ezt a szívességet a társának.

A rosszul "hazagurított" labdák eddig rendre Vettel neve mellé kerültek, aminek nyilvánvalóan a Ferrari sem örül. Mondhatjuk azt, hogy 7 futam még mindig van a szezonból, ami sok lehetőséget rejthet magában, ám Vettel idén egyszerűen túl sokat hibázik.

Legutóbb Monzában az FIA versenybalesetnek minősítette az esetet a Ferrari és a Mercedes között, de a szakértők, a korábbi bajnokok és versenyzők egyetértettek abban, hogy ez sokkal inkább volt Vettel hibája, mint a címvédőé. A Ferrari pilótája egyszerűen ismét meggondolatlan volt, ráadásul az első kör legelején.

Vettel ezt követően csak abban bízhatott, hogy történik valami Hamiltonnal, vagy leszakad az ég, de egyik sem valósult meg. A brit ráadásul megnyerte a versenyt, míg a német még csak a dobogóra sem tudott felállni.

A Liberty Media közben elkészítette azt a videót, amiben Vettel felzárkózását mutatják be az Olasz Nagydíjról.

A VIDEÓ ELÉRÉSÉHEZ NINCS MÁS DOLGOD, MINT ERRE A LINKRE KATTINTANOD

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen és 100 dobogó a Forma-1-ben: videó
Következő cikk Hivatalos: jóváhagyták a Haas olaszországi kizárását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország