Videón Verstappen kemény előzése Hamilton ellen Spanyolországból!
A Spanyol Nagydíj rajtjánál a második helyről induló Max Verstappen egy bátor manőverrel meg tudta előzni a Mercedes-pilóta Lewis Hamiltont: videón a brit és a holland rajtjának összehasonlítása és az előzés.

Barcelonában Lewis Hamilton indulhatott az élről, aki viszont nem tudta sokáig megtartani a vezetést: Max Verstappen az 1-es kanyarban keményen betette a kocsiját a Mercedes mellé, a bátor manővere pedig sikeres volt.
És bár ekkor még jónak tűnt a 23 éves versenyző helyzete, végül a második hellyel kellett beérnie – a Mercedes még egy kiállásra kihozta Hamiltont Verstappen mögül, a hétszeres világbajnok pedig a friss gumikkal fel tudott érni a Red Bull hollandjára, majd meg is tudta előzni őt.
Ezzel 14 pontra nőtt a különbség a Forma-1-es világbajnokság két élmenője között, a lenti Twitter-beágyazáson pedig megtekinthető Verstappen kemény manővere, ami bár pontokat nem ért, de szép jelenet volt.
Az F1-es szezon ötödik fordulóját Monacóban rendezik május 23-án, és az ottani szokásoknak megfelelően csütörtökön lesznek az első két szabadedzés, szombattól pedig minden visszaáll a „normál kerékvágásba”.
Perez elmondta, mi akadályozza abban, hogy felvegye a ritmust…
Wolff Bottasról: „Ez egy kiütéssel ér fel…”
A török média már tud valamit? – valóban törölhetik a futamukat
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.