Videón Verstappen és Norris időmérős csatája: elképesztő!

A Liberty Media elérhetővé tette a két onboard felvételt, amit egymás mellett nézhetünk meg a szokásos grafikai összehasonlítás segítségével a Francia Nagydíj időmérő edzéséről. Szoros volt, nem kicsit!

Max Verstappen, Red Bull Racing, Lando Norris, McLaren, and George Russell, Williams Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing, Lando Norris, McLaren, and George Russell, Williams Racing

Steven Tee / Motorsport Images

A Mercedes tempója már pénteken nagyon erős volt, így borítékolható volt, hogy a németek könnyedén meg fogják szerezni a rajtelsőséget, még akkor is, ha csak az első napról beszélünk. Sőt, már a versenyhétvége előtt sejteni lehetett ezt, mert Paul Ricard bizonyos részei erősen hasonlítanak a barcelonai pályához, ahol a W10 könyörtelen volt.

Még több F1 hír:

Nos, a Mercedes ezúttal sem kegyelmezett, és Lewis Hamilton egészen simán húzta be a pole-t Valtteri Bottas előtt, miközben a Ferrarik rengeteget kaptak. Sőt, a két McLaren Lando Norris és Carlos Sainz Jr. vezetésével Sebastian Vettel előtt végeztek, aki a Red Bull szerint talán nincs jó helyen a Ferrarinál.

A McLaren sokat lépett előre az idei szezonban, és közben az is megerősítésre került a részükről, hogy egy teljesen új szélcsatornát építenek, ami 2021 környékén készülhet el, amikor életbe lépnek a teljesen új szabályok az F1-ben. Többek között a szélcsatorna használatát is korlátozni fogják, de a wokingiak tervét mindez nem befolyásolja.

A britek nagyot mentek szombaton, és ez az 5. és 6. hely bizonyítja azt, hogy valami nagyon beindult a csapatnál, olyannyira, hogy a régi motorral verték Daniel Ricciardo gyári Renault-versenygépét, amiben már az új erőforrás dolgozik. És emellett számos más nagy frissítést is kapott az autó, így a McLaren eredménye különösen erős.

A Red Bull Franciaországban majdhogynem a középmezőnybe esett vissza, köszönhetően annak, hogy most különösen nincs tapadásuk a hátsó gumikon. Emiatt rengeteg időt veszítettek, így Norrisnak még Verstappen ellen is volt esélye. A brit és a holland nagyon jó barátok a pályán kívül, és gyakran játszanak, valamint szimulátoroznak egymással a virtuális játszótéren, de a Forma-1-ben ellenfelek.

Az alábbi videóban megnézhetjük, hogy hogyan alakult Verstappen és Norris párbaja az időmérő edzésen, összehasonlítva a két onboardot, valamint figyelvén a távolságot és a különbséget a grafikai ábrák segítségével. A VIDEÓT EZEN A LINKEN KERESZTÜL NÉZHETITEK MEG!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rég örült ennyire a McLaren bárminek is az F1-ben: videó
Következő cikk Így tolja Ricciardo az F1 2019-ben a francia pályán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország