Videón Leclerc eddigi hullámvasútszerű szezonja

A monacói pilóta 2021-es idénye jól megmutatja, hogy milyen örömök és nehézségek várhatnak egy pilótára az F1-ben. A ferrarisnak idén a kiugró szereplések mellett több balszerencsés esemény is kijutott.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az F1 hivatalos oldala ezeket foglalta össze egy videóban, hiszen jelenleg zajlik a nyári szünet a sorozatban, így ez egy tökéletes alkalom arra, hogy visszatekintsünk az eddigi 11 futam történéseire.

A szezon eleje még viszonylag nyugisan indult Charles Leclerc számára, és a sokat javuló Ferrarival sikerült is erős pontszerző helyezéseket elérnie. Utána viszont jött a Monacói Nagydíj, ahol hazai pályán meglepetésre pole-t szerzett, de öröme nem tartott sokáig.

Az időmérő végén ugyanis összetörte autóját, amelynek köszönhetően jött a piros zászló, így a többiek már nem tudtak javítani. Vasárnap viszont kiderült, hogy a balesetben mégis megsérült az autó, de a Ferrari az alapos kivizsgálás ellenére sem talált hibát, így már késő volt, amikor valóban jött a baj.

Még több F1 hír:

A futamon végül el sem tudott rajtolni, ami óriási csapás volt számára, hiszen jó esélye lehetett volna hazai közönség előtt nyerni. Mindezek után jött Baku, ahol ismét elhozta az első rajtkockát, de ezt vasárnap nem tudta dobogóra váltani.

A Brit Nagydíj ugyanakkor egy újabb fénypontja volt szezonja eddigi részének, hiszen lényegében végig vezette a futamot, és csak néhány körrel a vége előtt tudta őt megelőzni Lewis Hamilton. Leclerc nyilván csalódott volt emiatt, de ismét megmutatta, hogy milyen kiváló pilóta.

Magyarországon ilyesmire azonban nem volt esélye, hiszen már az első kanyarban elütötték őt egy jó eredmény lehetőségétől, hiszen Lance Stroll elfékezte magát, és egyenesen belerongyolt a vörösök autójának oldalába, Leclerc futama pedig két kanyar után véget is ért. Ha szeretnétek látni, mi minden történt még vele 2021-ben, kattintsatok ide.

Az Aston Martin hivatalosan is elállt a fellebbezéstől

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin „óvatos” elvárásokkal tekint 2022-re
Következő cikk Ocon: A szüleim eladták a házukat miattam, lakóautóban éltünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország