Videón Hamilton pole-t érő, nem egészen tiszta köre

A Mercedes hatodik alkalommal is kibérelte magának az első sort, a két versenyző közül pedig Hamilton volt az, aki egy hajszálnyival jobb teljesítményt tudott nyújtani.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A szombat délután megrendezett időmérő edzésen az volt a fő kérdés, hogy a Red Bull versenyzője, Max Verstappen bele tud-e szólni a Mercedes házon belüli csatájába, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján a pálya feküdni szokott az energiaitalosok autójának. Végül a várakozásoknak megfelelően Lewis Hamilton és Valtteri Bottas végzett az első két helyen, míg a hollandnak egy harmadik rajtkockával kellett beérnie, ami akár jobb is lehetett volna.

Utóbbi Hamilton pole-pozíciót érő köréről is elmondható, hiszen bár az 1:10.166 pályarekord lett, az fenti videót megtekintve látható, hogy a mindent eldöntő gyors kör tisztának semmiképpen sem nevezhető. A brit versenyző a Mirabeuban és a Rascasse-ban is korrigálásra kényszerült, vagyis némi időt biztosan veszített.

Ha szeretnétek látni, milyen egy teljesen tiszta kör a monacói versenypályán, ajánljuk figyelmetekbe Daniel Ricciardo tavalyi körét, amely bár nagyjából fél másodperccel lassabb Hamilton idei körétől, mégis úgy tűnik, mintha az autót az első métertől az utolsóig zsinóron húzták volna.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: Csak akkor van esélyünk a pontszerzésre, ha esni fog
Következő cikk Megérkezett a Renault valódi F1-es időmérős módja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország