Videón Hamilton és Verstappen újabb incidense

Lewis Hamilton, Max Verstappen és Daniil Kvjat igen közel volt ahhoz összeütközzön egymással, már az időmérő edzésen. A holland és az orosz erősen megkérdőjelezte a brit manőverének szükségességét.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Nagyon úgy tűnik, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen nem lesznek a legjobb barátok a Forma-1-ben, noha korábban igen elismerősen nyilatkoztak egymásról, és nem egy alkalommal kedélyesen beszélgettek. Ez már a múlt, hiszen Mexikó óta folyamatosan „üzengetnek” egymásnak a sajtón keresztül.

Még több F1 hír:

Hamilton egy élesebb kritikát fogalmazott meg a Red Bull versenyzőjével kapcsolatban a Mexikóban történtek miatt, amit természetesen a holland nem vett jó néven, és később tiszteletlennek nevezte őt, majd hozzátette, ez is csak azt mutatja, hogy beférkőzött a gondolataiba, amire az édesapja is utalt, miszerint tartanak a fiától.

Sokat nem kellett várnunk az újabb incidensre, ami majdnem egy nagyobb csattanással ért véget. Kvjat és Verstappen épp a körére készült, távolságot hagyva egymásnak a Q2-ben, majd jött Hamilton, aki ezzel nem különösebben akart foglalkozni, és bevetődött. Max azonnal reagált, és fel is ment benne a pumpa.

Az FIA semmilyen ítéletet nem hozott az ügyben, de Verstappen és Kvjat is kritikusan beszélt Hamiltonról. A holland arrogánsnak nevezte a társát, amiért nem foglalkozott az előtte lévőkkel, így úgy döntött, hogy ő sem fog Hamiltonnal, és megpróbálja visszavenni a helyét. Ebből pedig majdnem egy csattanás lett. Lewis egyszerű és rövid magyarázatot adott, miszerint nem akarta, hogy az abroncsai lehűljenek, és feljebb kapcsolt.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc egy régi motorspecifikációt kapott a Ferrarinál
Következő cikk Bottas tudhatja, ma valószínűleg bajnok lesz Hamilton, bármit csinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország