Videón Hamilton átvágása a Német Nagydíjon a Mercedesszel

Lewis Hamilton ezért a bizonyos manőverért végül semmilyen komoly büntetést nem kapott. Máskülönben a Mercedes miatt kerülhetett volna bajba, mely ismét nem volt túl magabiztos a taktikát illetően.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, celebrates victory in parc ferme

Steven Tee / Motorsport Images

Szombaton még minden arról szólt, hogy Hamilton valószínűleg a negyedik helyig zárkózhat fel vasárnap Hockenheimben, miután az időmérőn már a Q1-ben félre kellett állnia egy technikai probléma miatt.

A 14. helyről rajtolt, és a körülményeknek köszönhetően is végül megnyerte a Német Nagydíjat. A fő riválisa, Sebastian Vettel még csak pontot sem szerzett. A Ferrari versenyzője az élről csúszott ki és állt meg a gumifalban a nedves pályán.

Hamiltonnak is volt egy érdekes jelenete, amikor a bokszutca bejáratát vágta át, amiért az FIA utólag vizsgálatot indított ellene. Mint az később kiderült, a szövetség nem rótt ki rá komolyabb büntetést, így megtarthatta a győzelemért járó 25 pontot.

Még több F1 hír:

„Elkezdtem bekanyarodni, ugyanis arra kértek, menjek ki a boxba, majd azt mondtam, ’Kimi kihajt’, erre ők, ’Maradj kint’. Akkor már a bejáratban voltam”- idézte fel Hamilton. „Elkezdtem kikanyarodni, próbáltam áthajtani a füvön, majd azt mondták, ’Nem, maradj bent’. Akkor már ismét a pályán voltam. Azért említem meg mindezt, mert vannak alkalmak, amikor az ellenkezőjét csinálod annak, amit az előtted lévő kocsi, és tényleg azt éreztem, ez egy lehetőség arra, hogy az ellenkezőjét csináljuk annak, mint amit Kimi, és előnyre tehetünk szert a pályán”- folytatta. „Ezért vontam kérdőre a dolgot, és végül ez bizonyult helyesnek.”

„Annyira intenzív volt!”- mondta Hamilton. „Összezavart a dolog, mert pánikba estek a pitwallon, és valószínűleg egyedül én voltam higgadt! Azt kiabálták, ’Igen, nem, gyere be, menj ki’. Izgalmas volt! Menő látni, mennyire foglalkoztatja őket, és látni azt, hogy tűkön ülnek.”

Videón a jelenet

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Hamilton megtarthatja a Német Nagydíjon elért győzelmét!
Következő cikk Hamilton: a stewardok munkája a legkeményebb!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország