Videón az IndyCar-sztár Forma-1-es tesztje a McLarennel
Az IndyCar-pilóta Colton Herta néhány nappal ezelőtt a 2021-es F1-es McLarent tesztelhette Portimaóban, az erről készült videót pedig alább tekinthetitek meg.

A 22 éves IndyCar-pilóta Colton Herta hétfőn és kedden a McLaren csapatával tesztelt, a 2021-es McLaren volánja mögé ülhetett be az amerikai, aki tavaly az 5. helyen végzett az IndyCarban, idén pedig a 11. pozícióban áll.
„Egy ideje már célom volt ez a teszt. Voltak már korábban is olyan alkalmak, amikor közel kerültem ehhez, most pedig meg is valósult. A teszt célja, hogy több időt tölthessek az ülésben” – mondta az amerikai, majd így folytatta:
„Azt gondolom, elég gyors vagyok. Az pedig majd idővel kiderül, hogy a csapat egyetért-e ezt illetően” – tette hozzá Herta. A tesztről készült videó az alábbi beágyazásban tekinthető meg, Hertának pedig a hétvégén az IndyCarban van jelenése, hiszen Torontóban versenyez a mezőny.
„Leclerc-nek el kellett volna titkolnia ezt az információt a Red Bull elől!”
Videón Henrique Chaves óriási balesete a monzai 6 órás futamon!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.