Videón, ahogy Vettel kiugrik a startnál Japánban

Sebastian Vettel versenye gyakorlatilag azonnal elment a Mercedes ellen, amikor a rajtnál hibázott. A négyszeres világbajnok ezzel a csapattársát, Charles Leclerc-t is megzavarta, aki ugyancsak rosszul indult.

Videón, ahogy Vettel kiugrik a startnál Japánban

A Ferrarinál idén számtalan ziccert hagytak ki. Ezek olyan lehetőségek, amiket a Mercedes szinte minden alkalommal győzelemre vált. Sebastian Vettel is úgy fogalmazott, hogy a németek közel tökéletes munkát végeznek, és a Ferrari még nincs ezen a szinten, akárcsak az autót illetően, mely a versenyeken gyengébb tempóra képes.

Legutóbb Japánban nyerhettek volna az olaszok, miután a vasárnapi időmérőn az első sorból indulhattak. Vettel az élről, a monacói csapattársa, Charles Leclerc a második helyről vághatott neki a futamnak. Igazi rémálommá vált a Ferrari versenye azzal, hogy Vettel és Leclerc is rosszul startolt, aki elmondta, elvette a figyelmét a német kiugrása, így a reakcióideje nagyon rossz volt.

Az FIA végül nem büntette meg Vettelt a kiugrásáért, mivel az még a tűréshatáron belül volt, tehát semmilyen kivételezésről nincs szó, egyszerűen a német még azon a határon belül volt, ami megengedett, valamint ezzel semmit nem nyert, csak veszített. Valtteri Bottas pedig köszönte a lehetőséget és fel is lépett az első helyre.

 
megosztás
hozzászólás
Magnussen elismeri, elég kínos volt az ütközése Japánban
Előző cikk

Magnussen elismeri, elég kínos volt az ütközése Japánban

Következő cikk

Todt szerint Leclerc lehet a győztes összetevő a Ferrarinál

Todt szerint Leclerc lehet a győztes összetevő a Ferrarinál
Hozzászólások betöltése