Videón, ahogy Vettel egy 100 éves Aston Martinnal hasít Franciaországban!

Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel csütörtökön egy 1922-es Aston Martin „Green Pea-t” vihetett pályára, a német pedig nagyon élvezte a nem mindennapi élményt.

Sebastian Vettel, Aston Martin, poses with the Aston Martin AMR22 and 1922 Grean Pea TT1

Rendkívül komoly mérföldkőhöz érkezett az Aston Martin: 100 évvel ezelőtt is ott volt a Francia Nagydíjon a brit autómárka, akkoriban a „Green Pea-re”, azaz zöldborsóra keresztelt kocsival indultak Strasbourgban.

A tegnapi nap folyamán pedig Sebastian Vettel vitte pályára a kocsit a Paul Ricard-on. 1922-ben a Green Pea TT1 és TT2 az ötödik, illetve a hatodik helyen állt a Francia Nagydíjon, majd motorhiba miatt mindkét autónak fel kellett adnia a versenyt.

Még több F1 hír:

Ezekben a kocsikban még a pilóták mellett ült egy szerelő is, hogy ha szükséges, közbe tudjanak lépni egy esetleges meghibásodás esetén, és Vettel múltidéző vezetésén sem egyedül ült az autóban.

A négyszeres világbajnok elmondása szerint nagyon élvezte a csütörtöki vezetést, amely erre a linkre kattintva tekinthető meg, pénteken 14 órától pedig már az első szabadedzés veszi kezdetét a francia versenypályán.

Hamilton elmondta, ki volt a legkeményebb ellenfele az F1-ben...


A leggyorsabb F1-es autók, amik sosem nyertek világbajnokságot!

 
megosztás
hozzászólás

Wolff: Sok csapatfőnök csak egy „trükkre” képes!

Ricciardo: Nyilván felmerül az emberekben, hogy itt akarok-e lenni

Feliratkozás