Videón, ahogy Ocon majdnem belerohan a McLarenbe a Német Nagydíjon

Esteban Oconnak egy igen látványos mentést kellett bemutatnia a Force India volánja mögött Stoffel Vandoorne miatt.

Esteban Ocon, Force India VJM11

Sam Bloxham / Motorsport Images

Már a szombati program következik a Német Nagydíjon Hockenheimben a harmadik és egyben utolsó szabadedzéssel, valamint az időmérővel, ami lehetséges, hogy esős körülmények között lesz lebonyolítva.

A pénteki edzésnapon összességében simán mentek a dolgok, és nem láttunk komolyabb autótöréseket. Volt azonban egy jelenet, ami akár a szezon egyik leglátványosabb csattanása lehetett volna. Szerencsére ez elmaradt, és a Force India, valamint a McLaren is egyben maradt.

Még több F1 hír:

A sokkal szebb napokat is megélt McLaren az első és a második szabadedzésen is sokszor nagyon lassú volt, tesztelvén a különböző módosításokat, javításokat és így tovább. A wokingiak belga versenyzője, Vandoorne délután a második tréning egy bizonyos pontján nem volt a helyzet magaslatán, ami miatt Oconnak mentenie kellett a menthetőt a Force Indiával.

A francia versenyző remek reflexeinek hála mindkét autó sértetlen maradt. A Liberty Media időközben elérhetővé tette számunkra az onboard felvételt, aminek a segítségével láthatjuk, hogy Esteban milyen közel volt a McLarenhez.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne csak fogja a fejét a McLaren miatt
Következő cikk Hamilton: nincs új motor a Ferrariban, mégis nagyon gyorsak az egyenesekben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország