Videón, ahogy Maldonado felküldi a falra Hamiltont (videó)

Lewis Hamilton nem akarta elhinni, ami vele történt, és nagyon dühös volt Pastor Maldonadóra. A venezuelai szimplán felküldte a falra a brit világbajnokot, aki akkoriban még a McLaren versenyzője volt.

Lewis Hamilton, McLaren, Pastor Maldonado, Williams

Fotót készítette: LAT Images

A 2012-es mezőnyből már csak Vettel, Räikkönen, Hamilton, Grosjean, Pérez és Ricciardo aktívak a Forma-1-ben. Abban az évben Michael Schumacher is rajthoz állt. Ez volt az utolsó éve a hétszeres világbajnoknak, akit Hamilton váltott a Mercedesnél.

Még több F1 hír:

A szezon Vettel és Alonso nagy csatájáról szólt, ami egyúttal egy visszavágó is volt 2010 után. Végül a spanyol csak pár ponttal maradt le arról, hogy a Ferrarival is világbajnok legyen. A többi versenyzőnek esélye sem volt.

Hamilton utolsó szezonja a McLarennel nem volt túl sima, bár három harmadik hellyel kezdett, majd becsúszott pár rosszabb eredmény, és először csak Kanadában tudott nyerni. Ezen kívül még Magyarországon, Olaszországban és Amerikában állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Az akkori csapattársa, Jenson Button háromszor nyert, de csak 2 ponttal számolt kevesebbet. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy kétszer esett ki, addig a honfitársa négyszer. Az Európai Nagydíjon sem volt szerencséje, noha úgy tűnt, akár nyerhet is.

Az időmérő edzésen Vettel mögött végzett, míg a harmadik legjobb időt Maldonado rakta össze a Williamsszel a két Lotus, Grosjean és Räikkönen előtt. Érdekesség, hogy Rosberg a Mercedesszel a 6., Schumacher pedig csak a 12. helyről várhatta a folytatást, addig a Ferrarik a 11., és a 13. rajtkockáról.

Az emlékezetes verseny, amit korábban szintén megismételt a Forma-1, Alonso győzelmét hozta. A dobogóra még Räikkönen és Schumacher állhatott fel. Ez volt a hétszeres világbajnok pályafutásának utolsó ilyen eredménye.

Hamilton 2 körrel a leintés előtt állt meg a falban a McLarennel, amikor Maldonado eltalálta az autóját. A venezuelai versenyző 20 másodperces időbüntetést kapott, így a 10. helyről a 12-re került.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Árverésre bocsátották Michael Jackson 2006-os Bahreini Nagydíjra szóló belépőjét
Következő cikk A szigorú F1-es szabályok miatt titokban maradhatnak az új fejlesztések

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország