Videón, ahogy Magnussen falnak csapja a Haast

Az időmérőn újabb áldozatot szedett a bajnokok fala: a Q2 végén a Haas versenyzője, Kevin Magnussen hibázott, majd törte össze az autóját. Videón a dán balesete, amely miatt Max Verstappen is búcsúzott.

Kevin Magnussen, Haas VF-19, crashes out towards the end of Q2

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Komoly meglepetéssel zárult a Q2 Kanadában: Max Verstappen, a pontverseny 4. helyezettje búcsúzott az időmérő második szakaszában, ennek az oka pedig az volt, hogy Kevin Magnussen a bajnokok falánál összetörte az autóját, az edzést pedig piros zászlóval megszakították, tehát ezután már senki sem javíthatott.

Magnussen autója a célegyenes előtti sikánnál vált alulkormányozottá, a kigyorsításnál pedig már nem tudta elkerülni a bajnokok falát, nekiütközött, majd a pálya másik felén is komoly behatás érte a Haas dán versenyzőjének kocsiját. Szerencsére Magnussennek nem esett baja az incidens során, és mivel a baleset bekövetkeztekor a 10. helyen állt, ezért bejutott a Q3-ba, bár ott már természetesen egy kört sem tudott megtenni.

Még több F1 hír:

A dán balesete a csapattársára, Romain Grosjeanra is negatív hatással volt, aki Verstappenhez hasonlóan már nem tudott javítani az idején, így a francia a 15. helyen búcsúzott.

UPDATE: Magnussen a bokszból rajtol vasárnap

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Minden feszültség kijött Vettelből: „YES, YES, YES” (videó)
Következő cikk Vettel nyerte az időmérőt, és Hamilton szerint ez fantasztikus

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország