Videón, ahogy Hamilton fel akarja venni Vettelt

megosztás
hozzászólás
Videón, ahogy Hamilton fel akarja venni Vettelt
2019. jún. 11. 18:06

Sebastian Vettel nem hajtott be a parc fermébe, miközben Lewis Hamilton azt hitte, gondjai vannak, így be akarta őt vinni a Mercedesen. A német világbajnok azonban nemet mondott erre.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel nagyot csatáztak egymás ellen a Kanadai Nagydíjon, de végül „botrányos” véget ért a verseny, amit eredetileg a Ferrari világbajnoka nyert meg, ám a győzelmet rögtön elvették tőle egy időbüntetés miatt.

Még több F1 hír:

Az eddig megjelent vélemények legnagyobb százalékban messze nem értenek egyet a büntetéssel, és nevetségesnek tartják azt, hogy az FIA egy ilyen esetet egyáltalán vizsgálat alá helyezett, hiszen a régmúltban mindezt elengedték. Nico Rosberg például igazat adott a szövetségnek, addig a Red Bullnál a korábbi pilótájukat támogatták.

Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere elégedett volt a döntéssel, de az osztrák hozzátette, támogatná, ha 2021-től a szabályok ezen a területen is változnának és keményebbek lehetnének a versenyzések, magyarán az FIA sokkal többet engedne meg a pilótáknak. Ez mindenképpen érdekes és látványos lenne, elsősorban a szurkolók miatt.

Vettel a leintést követően is nagyon dühös volt, és nem hajtott be a parc fermébe. A német világbajnok elmondta, eredetileg még a dobogóra sem akart felmenni, de végül megtette.

„A másik parc fermébe vittem a kocsit, ahova a mezőny többi része állt, és aztán mentem a mérlegre. Abban a pillanatban semmilyen ünnepségen nem akartam részt venni, hogy őszinte legyek. Fel voltam dúlva, egyértelműen dühös és csalódott voltam, szerintem mindenki tudja, miért. Úgy gondolom azonban, hogy a többiekkel szemben lett volna tiszteletlenség, hogyha a végén nem állok oda melléjük. De egyáltalán nem akartam ott lenni. Sőt, az se az én döntésem volt, hogy itt magyarázkodjak emiatt.”

Hamilton a behajtásnál észlelte, hogy Vettel nem ment tovább, és azt gondolta, hogy talán valamilyen technikai gondja van a Ferrarinak, így felajánlotta a segítségét, azt, hogy beveszi őt a Mercedesen. Erre a korábbi években már sok példát láthattunk, amikor egyes pilóták, világbajnokok taxiként működtek. Nyilvánvalóan ez is egy újabb ilyen jelenet lehetett volna.

 

Vettel a történtek részeként elmondta, Hamilton semmiről nem tehetett és az sem neki szólt, amikor fogta a 2-es pozíciót jelző táblát, és azt odatette a Mercedes elé. Egyszerűen a versenybírói döntésre volt dühös, amit nagyon jogtalannak tartott, és ami miatt a Ferrari fellebbezési kérelmet nyújtott be.

„Semmi köze nem volt neki ehhez.” – mondta el a Ferrari pilótája a ceremónia után a sajtószobában – „Teljesen megértem, miért nem örültek a rajongók a döntésnek, mivel én magam sem örültem neki. De ezt nem Lewison kellett volna leverni. Van köztünk egyfajta kölcsönös tisztelet, ahogy észrevettem, és tudom milyen rossz érzés, amikor az embert kifütyülik, ezért éreztem úgy, hogy közbe kell lépnem. Sajnálom, hogy ezzel félbeszakítottam a válaszát, de azért tettem, hogy jelezzem, ő nem tett semmi rosszat, hagyják békén. Sőt, igazából remekül versenyzett, hatalmas nyomás alatt voltam végig, és ez nagyon tetszett.”

 
Következő cikk
Ricciardo parádés védekezése a Mercedes ellen: videó

Előző cikk

Ricciardo parádés védekezése a Mercedes ellen: videó

Következő cikk

SZAVAZÁS: Jogos volt Vettel kanadai büntetése?

SZAVAZÁS: Jogos volt Vettel kanadai büntetése?
Hozzászólások betöltése
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről