Videón a Haas F1 Team 2019-es F1-es bemutatója

Az amerikai istálló volt az első, mely megtartotta a 2019-es bemutatóját a Forma-1-ben, mely valójában két részből állt.

Haas F1 Team VF-19

Haas F1 Team VF-19

Haas F1 Team

A Haas F1 Team még mindig egy új csapat az F1-ben, de a Ferrari erős technikai támogatásának köszönhetően a versenyek legnagyobb részében a jobb pontszerző helyekért küzdhetek, már a kezdetek óta.

Annak ellenére, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen is sok fontos pontot dobott el, a vezetőség kitartott a két tapasztalt pilótája mellett, akik 2019-re is megkapták a lehetőséget a bizonyításra.

Az amerikai csapat fennállása első olyan idényére készül, amikor egy névadó szponzorral állhat rajthoz. A névadó a Rich Energy, mely nem győzte hangsúlyozni, hogy a Red Bullt immáron nemcsak az energiaitalok piacán, de a versenypályán is le akarja győzni. Ezzel pedig igencsak nagy fába vágta a fejszéjét a márka, hiszen a Red Bull nagyon magas szintet képvisel.

A bemutató furcsasága az volt, hogy az angliai eseményen egy olyan autón mutatták be a festést, ami az első szárnyon kívül gyakorlatilag a 2018-as gépnek felelt meg. Ezzel szemben az online virtuális képeken már sokkal inkább kaptuk meg a 2019-es konstrukció alapjait.

Videón a Haas F1 Team és a Rich Energy közös bemutatója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2019: Haas Vs. Haas – az új első szárny összehasonlítása, plusz felülnézet
Következő cikk A Forma-1 nagy klasszikus fekete-arany festései

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország