Forma-1 Kanadai Nagydíj

Videó: Vettel és a Kanadai Nagydíjak egyik legvitatottabb pillanata

A 2019-es Kanadai Nagydíjon Sebastian Vettel nyerhetett volna Lewis Hamilton ellen, amennyiben nem követ el végzetes hibát. Videón az utóbbi évek egyik legtöbb vitát kiváltó jelenete.

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, switches the position boards in protest of a penalty that cost him victory

A 2019-es Forma-1-es bajnokságban Sebastian Vettel sokáig nem találta a helyét, azonban Montrealban tudott alkotni és az időmérőn meg tudta verni Lewis Hamiltont az egyenesekben jóval gyorsabb Ferrarival.

Úgy tűnt, hogy a versenyt is irányítani tudja a német, legalábbis sokáig stabilan tartotta maga mögött a Mercedes versenyzőjét, a 48. körben azonban hibázott és átvágott egy sikánt, Hamilton mellett visszatérve a pályára, akinek fékeznie kellett, hogy ne történjen baleset.

A versenybírók úgy látták, hogy Vettel veszélyesen jött vissza az aszfaltra, így az 57. körben úgy döntöttek, öt másodperces büntetéssel sújtják, ezután 13 köre maradt arra, hogy kiautózza ezt a különbséget.

Végül a német pilótát elsőként intették le, azonban előnye csak 1,3 másodperc volt, így Hamilton kapta a serleget, amit a Ferrari óvása ellenére megtarthatott. Vettel egyébként a német sajtó szerint már most a visszatéréssel kacérkodik.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Häkkinen: Hamilton fejben már máshol jár...
Következő cikk Róluk kapta nevét a kanadai Bajnokok Fala

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország