Videó: Verstappen és Hamilton ütközése a 2021-es Brit Nagydíjról

A 2021-es Brit Nagydíj végül még sem a szombati sprintverseny miatt lesz igazán emlékezetes, hanem Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközése miatt, ami a hollandot a gumifalba juttatta.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, 1st position, flies the flag from his cockpit

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Egyáltalán nem úgy alakult a Red Bull hétvégéje, ahogyan azt elképzelték: Sergio Perez a szombati sprintversenyen forgott ki, így csak a bokszutcából rajtolhatott, és hiába tűnt úgy, hogy a Red Bull versenytempója vasárnapi is jobb lesz, ezt nem volt esélyük megmutatni.

Verstappen nem kapta el jól a rajtot, és védekeznie kellett Hamiltonnal szemben, akit hátulról senki nem fenyegette, miután Charles Leclerc át tudta ugrani Valtteri Bottast.

A 8-as kanyarból Hamilton jobban gyorsított ki, de az egyenesben még nagyon keményen védekezett Verstappen. A Copse-ba érve Hamilton azonban nem vette el a gázról a lábát, és megpróbált a belső íven beférni Verstappen mellé, ahol a bal első kereke összeért Verstappen jobb hátsó kerekével.

Mivel a Copse egy padlógázas kanyar a jelenlegi autókkal, Verstappennek esélye sem volt megfognia az autót, ráadásul le is szakadt a hátsó kereke. Hamilton végül egy 10 másodperces büntetést kapott az incidensért, de így is megnyerte a futamot.

 

Lewis Hamilton a verseny után is elmondta, hogy szerinte Verstappen mellett volt, míg Helmut Marko nem tartotta elégségesnek a 10 másodpercet, és egyből eltiltást emlegetett.

Itt tudtok szavazni arról, hogy kit tartotok hibásnak a balesetben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: „Ma a rajtolás volt a gyengeségem”
Következő cikk Horner „tisztességtelen” győzelemnek nevezte Hamilton sikerét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország