Videó: Russell, Norris és Albon egymás karrierjére reflektál – a nevetés nem maradhat el
Ez a három pilóta nagyon jó kapcsolatot ápol egymással, és mindhárman 2019-ben csatlakoztak a királykategória mezőnyéhez. A Forma–1 már akkor is készített velük közös videót, négy évvel később pedig ismét összeeresztették őket.
A végeredmény pedig igazán remekül sikerült. A három fiatal eléggé eltérő utat járt be viszonylag rövid F1-es pályafutásuk során, hiszen elég csak megnézni, honnan érkeztek. George Russell és Lando Norris 2018-ban az F2-es címért vívtak, miközben néha Alex Albon is bele tudott szólni a küzdelembe.
Utóbbi pilóta viszont elég későn és kissé talán váratlanul kapta meg a lehetőséget a Red Bulltól és a Torro Rossótól, de aztán első szezonjának közepén hirtelen máris az első számú csapatnál találta magát, így papíron neki volt a legjobb ülése, miközben Russell például a Williamsnél szenvedett, Norris pedig a McLarennél igyekezett felvenni a sorozat ritmusát.
A leghagyományosabb utat talán Norris járta be eddig, hiszen ő továbbra is a wokingiakkal van, és az utóbbi években egyre kiforrottabb versenyzővé vált, ha pedig a helyzet is úgy hozza, akkor a nagy eredmények is jönnek. Russell eközben három williamses szezon után végre megkapta a nagy lehetőséget a Mercedestől, de az igazán komoly sikerek egyelőre még váratnak magukra.
Albon pedig hiába indult a Red Bullnál, 2020 végén kikerült a sorozatból. Egy év szünetet követően aztán tavaly a Williamsszel tért vissza, és most már folyamatosan bizonyítja, hogy ő is van olyan kaliberű pilóta, mint két másik társa, csak jelenleg az ő autója a leggyengébb.
Bárhogy is van vagy volt, ezt a három srácot akkor is jó látni együtt, az F1 új videója pedig kihívás elé is állítja őket, hiszen különböző kérdésekre kell válaszolniuk saját maguk és a többiek kapcsán, ez pedig néha kínos, néha komoly, sokszor pedig vicces jeleneteket eredményez. Mindenképpen érdemes tehát vetni rá egy pillantást.
Ami pedig szintén érdekes, az az, hogy mit mondott Norris arról, hogy a Red Bull Verstappen köré építi az autóját.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.