Forma-1 Azerbajdzsáni Nagydíj

Videó: Így törte össze az AlphaTaurit az Azeri Nagydíj időmérőjén de Vries

Ahogy az lenni szokott, a Forma-1 idei Azerbajdzsáni Nagydíjának időmérő edzésén is voltak piros zászlók, hét perc után Nyck de Vries vágta a falhoz az autóját.

Nyck De Vries, AlphaTauti

Mindössze egy szabadedzés után kellett a Forma-1-es pilótáknak nekivágnia az időmérő edzésnek Bakuban, ráadásul ez is a kelleténél rövidebb volt, ugyanis Pierre Gasly autója gyulladt ki, azonban a kvalifikációra sikerült helyrepofozni.

A Q1-ben nem kellett sokáig várni, amíg elkezdtek lengeni a sárga zászlók, ugyanis Csou Kuan-jü az első kanyarban forgatta meg az Alfa Romeót, szerencséjére nem talált el semmit, így vissza tudott térni a pályára.

De nem ez maradt az egyetlen történés, sőt, hét perc után a piros zászló is előkerült, Nyck de Vries miatt, aki a hármas kanyarban, Max Verstappen vezetésénél ágyazta bele az AlphaTaurit a falba úgy, hogy ott is maradt.

Ezt azért is bánhatja, mert csapattársa, Juki Cunoda idei legjobb időmérős eredményét elérve a nyolcadik helyet szerezte meg, még ha ezzel azt is érte el, hogy a sprintkvalifikáción szombaton a tizediknél nem lehet jobb. Alább lehet megnézni de Vries hibáját:

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ausztrália volt a kulcs a Ferrari bakui pole-jához
Következő cikk Videó: Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Leclerc Bakuban!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország