Videó: Hamilton tavalyi időmérős drámája Németországból

Lewis Hamiltonon, a Mercedes versenyzőjén a tavalyi Német Nagydíj időmérőjén a hidraulika fogott ki, emiatt pedig csak a 14. helyről rajtolhatott el – videón a történtek.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09 stops on track

Lewis Hamilton tavaly 8 pontos hátránnyal érkezett meg a Német Nagydíjra, ugyanis ekkor Sebastian Vettel állt a világbajnoki pontverseny élén. Szombaton, az időmérő edzésen pedig peches volt az ekkor még négyszeres világbajnok brit.

A Mercedes pilótája a Q1-ben amiatt panaszkodott a csapatának, hogy nem tud sebességet váltani, viszont mivel az autó továbbra is haladni tudott, Hamilton megpróbálta visszavinni a bokszba a kocsit, majd a Mercedes szólt a britnek, hogy hidraulikai meghibásodás történt. Hamilton nem tudta visszavinni a bokszba az autóját, még visszatolni is megpróbálta azt, azonban nem járt sikerrel, így a Q2-ben sem vehetett részt.

Még több F1 hír:

Emiatt a 14. helyről rajtolhatott vasárnap, ennek ellenére mégis az ő győzelmével zárult a futam, míg Vettel az élről dobta el az autóját, így Hamilton átvette a vezetést a pontversenyben. A lenti videón Hamilton időmérős drámája tekinthető meg, majd az, hogy a brit megpróbálja visszatolni a bokszba az autóját.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen dabelés közben: trendet teremt a "Jégember"? (videó)
Következő cikk Leclerc tavaly lazán folytatta Németországban egy 360 fokos fordulat után (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország