Vettelt meglepte Verstappen: rá is veszélyt jelent a fiatal holland

megosztás
hozzászólás
Vettelt meglepte Verstappen: rá is veszélyt jelent a fiatal holland
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. nov. 23. 12:51

Sebastian Vettel sem tagadja, meglepően jól teljesített Max Verstappen, aki élete első szezonjában töltötte be a 18. életévét, és fiatalsága ellenére jeles bizonyítványra készül egy futammal a vége előtt. A Ferrari versenyzője nem feledkezett meg ifjabb Carlos Sainzról sem, hiszen jól ismeri a spanyolt, aki szintén kiemelkedett idén a mezőnyből.

Verstappen 49 ponttal a 12. helyen áll a bajnokságban, bőven felülteljesített ahhoz képest, mint amire a legtöbben talán számítottak. Érett manővereket mutatott be, rámenős volt, ahogy legutóbb Pérez ellen Interlagosban. A legtöbb futamon ő hozta az akciót akkor, amikor zajlott a vonatozás a mezőnyben. Vettel, aki szombaton megnyerte az egyéni versenyt a ROC-on, elismerően adózott előtte.

„Max meglepetés volt, mert nagyon agresszív volt, olykor túlságosan is”- kezdte Vettel a ROC keretében. „De legvégül nagyon jó szezont nyújtott, kétszer is a negyedik helyen végzett. Ő egyike azoknak, akik az élen lesznek a jövőben. Figyelembe véve a korát, nagyon sok ideje van”- mondta a német bajnok. „Biztos vagyok benne, gondoskodni fog arról, hogy aggódjunk miatta - mi, az idősebb generáció, aminek már én is tagja vagyok”- jegyezte meg az Autosport szerint.

Nem szabad elfelejteni Sainzot sem, akit sorozatos műszaki hibák akadályoztak meg abban, hogy fel tudjon érni csapattársához, és például év közben volt olyan, hogy egymás után négyszer esett ki a technika miatt.

„Carlos és Max nagyon jó munkát végzett. Ők ketten kiemelkednek a szezonban. Ismerem őket, különösen Carlost a Red Bull Racingnél töltött időkből. Sokat segített a szimulátorban, sokat dolgozott nekünk, jó látni őket, hogy versenyeznek.”

Következő Forma-1 cikk
A Pirellinek "messze nem elég" egyetlen egy Forma-1-es teszt az Abu Dhabi Nagydíj után!

Előző cikk

A Pirellinek "messze nem elég" egyetlen egy Forma-1-es teszt az Abu Dhabi Nagydíj után!

Következő cikk

Nem áll le a McLaren a fejlesztésekkel, Abu Dhabiban is lesznek fejlesztések

Nem áll le a McLaren a fejlesztésekkel, Abu Dhabiban is lesznek fejlesztések

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás , Max Verstappen Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING