Vettelnek nem ez volt az első ütközése a csapattársával: videó

Sebastian Vettel a pályafutása során a Red Bullnál is ütközött már a csapattársával, még Mark Webber ellen, aminek szintén óriási lett a sajtóvisszhangja. Az még a pályafutása első felében történt.

Mark Webber, Red Bull Racing RB6, Sebastian Vettel, Red Bull Racing RB6

LAT Images

Sebastian Vettel Mark Webber csapattársaként négy világbajnoki címet szerzett. Noha az ausztrál ugyanabban az autóban ült, egy olyan esztendő sem volt, amikor meg tudta volna állítani a németet. Vettel és Webber viszonya nem volt felhőtlen, de az ausztrál a visszavonulása után elismerte, hogy a csapattársa egyszerűen jobb volt nála.

Még több F1 hír:

2010 és 2013 között Vettel alatt egy olyan autó dolgozott a Red Bullnál, mellyel valóban címet lehetett szereznie, és ezt meg is tette. Fernando Alonso, aki alatt alatt rendre egy gyengébb csomag volt, 2010-ben és 2012-ben éppen hogy csak lemaradt a trófeáról a Ferrarival. Más esetben talán a pályafutása is eltérő irányt vesz.

Vettel 2015 óta a Ferrarinál versenyez, de az idei az első, amikor igazi nyomás alatt van a csapattársa által. Kimi Räikkönen utódja, Charles Leclerc gyakorlatilag azonnal jó tempóra volt képes a Ferrarival, és akárcsak Daniel Ricciardo 2014-ben, ő is rögtön legyőzheti a világbajnokot.

Tekintve a pontokat, nagyon kevés az esélye Vettelnek arra, hogy az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj leintése után Leclerc előtt legyen a pontokat tekintve.

 

A Brazil Nagydíjon bekövetkezett az, amitől egy ideje már tarthattak a Ferrarinál és a rajongóknál. A két Ferrari összeütközött egymással, és a szavazásunk eddigi állása szerint a szurkolók Vettelt tartják hibásnak, aki majdnem 10 esztendővel ezelőtt összeütközött az akkori csapattársával, Webberrel.

Az eset a 2010-es Török Nagydíjon történt, ami nagy vitát váltott ki. Érdekesség, hogy az incidenst követően Webber vezette a kiírást 93 ponttal a neve mellett a 88 pontos Button és a 84 pontos Hamilton előtt, majd jött Alonso (79) és Vettel (78).

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a sérült első szárnya miatt nem tudta megelőzni Gaslyt?
Következő cikk A Mercedes megerősítette, nem volt gond Hamilton akkumulátorával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország