Vettelnek még csak eszébe sem jutott, hogy „elmeneküljön” a Ferraritól

Sebastian Vettel hétvégéje nem alakult túl jól a Red Bull Ringen. Hibázott, megforgott és csak a 10. helyen ért célba. Mindeközben Charles Leclerc felállhatott a dobogóra. A német világbajnok a második osztrák futam előtt a hegyekben kapcsolódott ki.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Charles Coates / Motorsport Images

„Nyilvánvalóan ez nem volt egy jó nagydíj számomra. Voltak persze jók is, de a legutóbbi biztosan nem tartozik közéjük, és azt hiszem, szükségem volt egy kis időre a saját gondolataimban. Szeretem ezt a helyet, a hegyeket, szóval mindig is fel akartam jutni oda, és igen, más módot választottam, mert fogtam a kerékpáromat, tartottam egy pikniket és közben pihentem. Nagyon élveztem.” 

Még több F1 hír:

„Általában szeretek odakint lenni, ami segített, és nyilvánvalóan gondolkoztam is. Itt vagyok, és mindent megteszek, amit csak tudok. Megpróbálom kontroll alatt tartani a dolgokat, amiket megtehetek. Minden más egyértelműen az irányításomon kívül van, és ez egy nagyon elfoglalt időszak, de felkészültem a kihívásra, és elég erős vagyok ahhoz, hogy legyőzzem azt.” - mondta Vettel az F1 Paddock Pass interjúja közben.

„Ez egy kihívást jelentő helyzet, mind a csapat, mind pedig az egyén számára, de azt hiszem, mindketten megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni ebből. Nyilvánvaló, hogy ebben a szakaszban nyitott a jövőm. Bármi lehetséges.”

„Azt hiszem, tudják, hogy miről van szó, vagyis el kell döntenem, hogy mit szeretnék Versenyképes vagyok, szóval egy megfelelő csomagra van szükségem, és hajlandó vagyok sokkal többet nyújtani. Ha nem, akkor tudod, hogy mi ez, és valami teljesen másra gondolsz. Mint mondtam, ez egy kihívásokkal teli időszak, de egyúttal izgalmas is.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Mennyire lehet biztos abban Vettel, hogy továbbra is van helye a Forma-1-ben a következő évre? „Nem tudom. Ez most az őszinte válasz erre. Úgy értem, semmit nem írtam alá. Nincs szerződésem a következő évre, vagy azon túlra. Szóval bármi lehet, a Forma-1-ben maradhatok, szünetet tarthatok, vagy befejezhetem.”

„Kétségtelen, hogy ez egy nagyon nagy kérdés előttem, amit először magamnak kell feltennem, és meghoznom a nagy döntést. Az életem során mindig is versenyeztem, és ahogy korábban mondtam, ha egy megfelelő csomagról van szó, akkor ez nagyon-nagyon érdekel. Valami izgalmas. Ha nem, akkor nem leszek az a srác, aki csak úgy itt van, vagy pénzt keressen. Azt hiszem, ez soha nem állt szándékomban.”

Vannak, akik szerint Vettel akár már az év vége előtt távozhat. A német nem gondolkozik ezen. „Oh, nem hiszem, hogy így van. Tehát nem menekülök ettől. Azt hiszem, van valami, amit bizonyítani tudok, leginkább magamnak. Emiatt vagyok itt. A srácok sokat adtak nekem az elmúlt években. Csak tisztelettel vissza akarom adni nekik ezt a támogatást, és méltó módon befejezni, szóval egyáltalán nem gondoltam arra, hogy elmenekülnék.”

Van pár egyértelmű ok, amiért nem szabadna kritizálni a Red Bull-Hondát!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLarennél „személyes támadásnak” vennék, ha a versenyzőik összeütköznének
Következő cikk Bottas nem kap büntetést, amiért hazament az Osztrák Nagydíj után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország