Vettelnek már a futam elejétől gondja volt a tapadással

Sebastian Vettel a második helyről rajtolva már az első körben a nyolcadikra esett vissza, majd a Ferrari hátsó felfüggesztése adta mag magát, így a négyszeres világbajnok kénytelen volt feladni az austini futamot.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Charles Leclerc, Ferrari SF90 and Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Az Egyesült Államok Nagydíján Sebastian Vettel joggal remélt kiemelkedő eredményt, a Ferrari jó tempót futott az edzéseken, Sebastian Vettel pedig nem sokkal maradt le a pole-ról. Azonban a futamon már a rajt után jelentős problémákkal küzdött a német autóversenyző, akit még az első körben sorra hagytak le a riválisok. Vettel a nyolcadik helyig esett vissza.

Azonban a kezdeti sebességhiány után komolyabb problémája akadt a Ferrari német versenyzőjének, akinek a nyolcas kanyarban eltört a jobb hátsó felfüggesztése. A négyszeres világbajnok nagyon csalódottan vette tudomásul, hogy kiesett a futamról, szűkszavúan kommentálta a történteket.

Még több F1 hír:

"Az első körben semmi tapadásom volt. Egy csomó ember hagyott le, nem tudtam ellenállni. Szenvedtem a gumikkal, amiket nem tudtam munkára bírni. Szenvedtem a jobbos kanyarokban is, és aztán jött a felfüggesztésprobléma. Nagyon sokat mentünk a hétvégén, és voltak hosszú etapok is minden probléma nélkül, szóval nem tudom, mi történhetett" - mondta Vettel.

A német a kiesése után nem kívánt nyilatkozni, sisakjával a fején ment végig a bokszba vezető úton. Később megkérdeztük tőle, hogy a nyolcas kanyar új kerékvetői okozhatták-e a problémát. "Nem is használtam azokat" - mondta Vettel a Radio 5-nek adott nyilatkozatában.


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS Austinból: FUTAM - Amerikai Nagydíj (LIVE)
Következő cikk Bottas nyert, Hamilton dobogóval ünnepelte 6. címét Amerikában!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország