Vettelnek kontrollálnia kell a „pszichológiai problémákat”

Sebastian Vettelnek oda kell figyelnie a pszichológiai problémákra, miközben beilleszkedik az Aston Martin csapatához. Így látja a helyzetet a korábbi Forma–1-es pilóta, Christian Klien.

Sebastian Vettel, Aston Martin Racing

Sebastian Vettel, Aston Martin Racing

Aston Martin Racing

Klien úgy érzi, hogy bár a négyszeres világbajnok maga mögött hagyta a ferraris szenvedést, most egy újabb komoly kihívást kell leküzdenie. „Az Aston Martinnál megvan az esélye a teljes újrakezdésre” – kezdte a korábbi Red Bull-pilóta a ServusTV-nek.

Lance Strollt azonban kontroll alatt kell tartania. Sebnek mindig voltak mentális gondjai, amikor a csapattársa nagyon erős volt, mint például Daniel Ricciardo vagy Charles Leclerc. Ha nem sikerül Stroll fölé kerekednie, akkor nagyon hamar vége lehet a pályafutásának.”

Még több F1 hír:

A 38 éves Klien szerint egy másik „nagyon érdekes” párosítás idén Max Verstappen és az igen tapasztalt Red Bull-újonc, Sergio Perez kettőse lehet. „Fontos lesz számára, hogy minél hamarabb beilleszkedjen” – mondta Perez kapcsán az osztrák.

„Pereznek az elején nehéz dolga lehet az időmérőkön, de a futamokon kiváló formát mutatott, és ő az egyik nagy gumimágus a Forma–1-ben.” Klien szerint emellett a Red Bull abból is profitál majd, hogy Perez több csapatnál is megfordult már korábban.

„Még, ha a csapatnak meg is van a saját autófilozófiája, Checo információja érdekes lehet számukra.” Hogy miként boldogul egymással Vettel és Stroll, valamint Verstappen és Perez, az nemsokára kiderül, hiszen a héten a teszttel már kezdetét is veszi a 2021-es idény, és az első verseny sincs már olyan messze.

Sok a megválaszolatlan kérdés, a csapatok bizonytalanok

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull optimista a Honda kapcsán: „A világbajnokságot akarjuk”
Következő cikk Ez motiválta Wolffot a maradásra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország