Vettelnek emlékeznie kell, hogy mi volt 5 évvel ezelőtt Ricciardo mellett

Ross Brawn szerint Charles Leclerc teljesítménye egyértelmű csúcspont volt a Ferrarinál az idei szezonban, és az a tény, hogy a monacói azonnal nyomás alá helyezte Sebastian Vettelt, felidéz egy korábbi esetet.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Erik Junius

Charles Leclerc a hibái ellenére lenyűgözően teljesített. Sokan kritizálták, de ez még mindig csak a második éve volt az F1-ben, és egyben az első a Ferrarinál. A monacói így is legyőzte Sebastian Vettelt, aki még több kritikát kapott az elkövetett hibái után.

Még több F1 hír:

A legtöbb kritika talán a Ferrarit érte, amiért az idény első felében esélytelenek voltak a Mercedes ellen, de a Red Bull is gondot okozott számukra. A bajnokság második fele jobban sikerült, de sok lehetőséget puskáztak el, így ha azok nincsenek, Leclerc akár a második helyen is végezhetett volna. Végül 4. lett Max Verstappen mögött, míg Sebastian Vettel 5., akárcsak 2014-ben, az utolsó red bullos évében Daniel Ricciardo mögött.

„A Ferrarinál a téli tesztelések során minden nagyon ígéretesnek tűnt, de tavaszra az optimizmus csalódást jelentett, és az idény első felében sok lehetőséget hagytak ki. A nyári szünet után azonban jobb tempót találtak, és hat egymást követő rajtelsőséget szereztek Belgiumtól Mexikóig, valamint három futamgyőzelmet is szereztek Belgium és Szingapúr között. Leclerc monzai győzelme pedig nyilvánvalóan kiemelkedett ezek közül.” - mondta Ross Brawn a hivatalos összegzésében.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Erik Junius

„Ugyanakkor az idény utolsó része nehezebbnek bizonyult, ahogyan ezt a hétvégén is láthattuk Abu Dhabiban. Csapatvezetőként töltött első évében Mattia Binotto egy tűzkeresztségen esett át, ami valószínűleg a leginkább nyomás alatt álló szerep a Forma-1-ben. Biztos vagyok benne, hogy minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami egy újabb győztes ciklust nyithat meg.”

„A Ferrari idei teljesítményének legpozitívabb aspektusa kétségkívül Leclerc volt, akinek ez csak a második éve a Forma-1-ben, és egyúttal az első egy top-istállónál, ahol kétszer nyert, és hétszer volt ott a pole-ban, valamint tízszer állhatott fel a dobogóra.”

„Tehetsége tagadhatatlan, és a következő évtized nagyjai között lehet. Még mindig van benne fejlődési potenciál, ami nyilvánvaló és természetes. Ezzel együtt sikerült nyomás alá helyeznie a négyszeres világbajnok csapattársát, aminek Vettelt emlékeztetnie kell arra, ami 5 évvel ezelőtt történt a Red Bullnál, amikor Ricciardo lett a csapattársa.”

 

„Akkor a forgatókönyv megváltozott, mivel a Ferrarihoz igazolt, de ezúttal Leclerc ellen küzd. A jövő év mindkét versenyző számára érdekes kihívást jelent majd, és Mattiának gondosan kell kezelnie a kettejük párbaját, hogy az a legjobban feleljen meg a csapat igényeinek.”

„A legnagyobb kihívás azonban az lesz, hogy a versenyzőknek egy olyan autót adjanak, ami minden pályán versenyképes. Ráadásul meg kell próbálniuk elkerülni az ebben az évben túl gyakran felbukkanó megbízhatósági kérdéseket.”


Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren szerint hatalmas siker Sainz világbajnoki hatodik helyezése
Következő cikk A Forma-1 új versenyigazgatójának az Ausztrál Nagydíj volt a legkeményebb

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország