Vettel, a hétszeres világbajnok?

Vettel eddigi eléggé halovány teljesítménye okán nem igazán van miért örülnie a német versenyzőtehetségnek. Mivel Mick Schumacher még az alacsonyabb kategóriában nevelkedik, jelenleg a Mercedes csapata az egyetlen, amely magasan tartja a németek ázsióját a Forma–1-ben.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Andy Hone / Motorsport Images

Nehéz az ellen érvelni, hogy Vettel teljesítménye csalódást keltő. Mióta Charles Leclerc megérkezett a Ferrarihoz, Vettelnek jóval nehezebb dolga van csapaton belül, és ez a pályán is meglátszik. Ebben az évben viszont már úgy tűnik, hogy túl nagy a nyomás.

A folyamatos csörték a Ferrarival arról árulkodnak, hogy egyáltalán nincsenek rendben a dolgok, és ez az év a dicsőséges búcsú helyett inkább csak a szenvedésről és a vitákról szól. Hiába állítja mindkét oldal, hogy megbízik a másikban és a színfalak mögött minden rendben, a pályán látottak nem ezt támasztják alá.

Még több F1 hír:

A kérdés az, hogy Vettel gyenge teljesítménye mennyire a saját hibája, vagy mekkora szerepet játszik benne a csapat és annak rosszul sikerült idei versenygépe. A Mercedes korábbi kulcsembere, Norbert Haug talán tudja a választ az iménti kérdésre.

Egy Sport1-nek adott interjúban a német elmondta, hogy Vettel visszaesésének nagyobb köze van a Ferrari teljesítményéhez, mint a pilóta teljesítményéhez. Haug emellett azt is felfedte, hogy szerződést akart adni Vettelnek évekkel ezelőtt, még amikor a fiatal tehetség a Toro Rossónál versenyzett.

Ezt a törekvését azonban visszautasították. „Mennyivel másképpen festene most a világ! Vettel hét bajnoki címmel a Mercedesnél?” Érdekes felvetés ez Norbert Haugtól, és látva a csillagosok hosszú évek óta tartó elsőségét, egyáltalán nem is megalapozatlan.

Ezt azonban már sosem fogjuk megtudni. Helyette nézhetjük Vettel és korábbi álomcsapata, a Ferrari nem túl szép hattyúdalát.

Vettel esetleges szerződtetésének hátteréről azóta még többet árult el Norbert Haug.


Hivatalos videón a Ferrari „visszatérése” Mugellóba

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A zseniális Leclerc majdnem megcsinálta, meglátta a rést: videóval
Következő cikk A Mercedesnél és a Red Bullnál is felmerült Hülkenberg neve

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország