Vettelék készülnek a mexikói ritka levegőre

Sebastian Vettel szerint a mexikói körülmények abszolút hatással lesznek az autók működésére, és a Ferrari német pilótája arra számít, hogy az év legnagyobb végsbességére lesznek képesek a hosszú egyenesben.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Mexikói Nagydíj helyszínének egyik érdekessége, hogy 2285 méterre van a tengerszint felett, vagyis különleges körülmények várnak a mezőnyre a Hermanos Rodríguez-pályán. Ez a tengerszint feletti magasság pedig már alapjaiban határozza meg a versenyeket, a ritka levegő különleges körülményként szolgál. Sebastian Vettel szerint a mexikói pályán éppen ezért különleges versenyezni.

"Az ilyen tengerszint feletti magasságon versenyzés természetesen alapjában határozza meg az autók viselkedését. Az autó beállításai során a maximális erőszinttel dolgozunk, de a ritka levegő miatt az autók valójában kevesebb erőt termelnek" - mondta a hétvégi helyszín kapcsán Vettel. A német ennek ellenére arra számít, hogy a mexikói hosszú egyenesben megszülethet az idei végsebességi rekord.

"A hosszú egyenesben azt hiszem, hogy a legnagyobb sebességre lehetünk képesek a szezon során, ami viszont a kanyarok kezelését nehezíti meg alapvetően, mert az autónak kicsi a leszorítóereje. Nehéz lesz a kerekeket munkára bírni, de az egész autót nehéz lesz a megfelelő tartományban tartani. Ez egy relatív rövid pálya, ám annál nehezebb" - tette hozzá a Ferrari versenyzője.

Még több F1 hír:

Vettel a Ferrari esélyeit is elemezte. "Az elmúlt időben javuló tendenciát mutattak itt az eredményeink, bár a Red Bull lesz szerintem az a csapat, akit le kell győzni. De a különbség már nagyon kicsi, meglátjuk, hogy idén ez mire elég" - mondta Vettel, akinek csapattársa, Charles Leclerc  számára ráadásul még viszonylag új is a pálya.

"A mexikói pálya szokatlan. Nagyon magasan versenyzünk, és minden csapat arra törekszik, hogy a lehető legnagyobbra növelje a leszorítóerőt. Ez nagyon furcsa, miközben a tapadás nagyon alacsony" - mondta a Ferrari fiatal versenyzője, aki szerint ez a pálya még új neki. "Eddig egy edzésen és egy versenyen vettem részt, ez a pálya még új a számomra. Nagyon élvezem a vezetést itt, mert a falak elég közel vannak, és ez olyasmi, amit pilótaként én kedvelek. Az atmoszféra pedig fantasztikus, amikor keresztül haladsz az arénán, ettől ez a pálya elég egyedi."


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Yamamoto nem kell a Red Bullnak
Következő cikk Lányát gyászolja az F1-es világbajnok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország