Vettelben már elkezdett tudatosulni, hogy közel a vég

Az Aston Martin pilótája, Sebastian Vettel elmondta, hogy a versenyek múlásával egyre inkább tudatosul benne, hogy Forma-1-es karrierjének vége lesz az év végén.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A nyáron Sebastian Vettel bejelentette, hogy az év végén az Aston Martinnal kötött szerződése lejártával befejezi 15 éves, négy világbajnoki címet hozó Forma-1-es pályafutását. A pilóta bevallása szerint ahogy számol vissza az évadzáróig Abu Dzabiban, egyre inkább ülepszik le benne annak gondolata, hogy többet nem fog a Forma-1-ben versenyezni.

A német versenyző egyértelműen elérzékenyült három hete, amikor kedvenc pályájától, Szuzukától kellett búcsúznia, múlt héten Austinban pedig arról is beszélt, hogy hiányozni fog neki az a fajta kerék a kerék elleni küzdelem, amit az Amerikai Nagydíj utolsó körében vívott Kevin Magnussennel.

Vettel még az előző futamot megelőzően nyilatkozott: „Egyre inkább kezd bennem tudatosodni a dolog. Szuzukában az időmérő után szomorú voltam és a vasárnap is elég változó volt, mert a verseny is más volt, mint amit megszoktam. Különleges hely, nagyon fog hiányozni.”

„Azt még nem tudom, hogy Abu Dzabiban mi lesz. Nyilván, az eredmények szempontjából nem fogunk csodákat várni hirtelen, de azért várom azt is, hogy mi fog történni utána.”

Lehet, hogy az Amerikai Nagydíj nincs olyan előkelő helyen Vettel toplistáján, mint Japán, de ez a név is különleges helyet foglal el az emlékezetében, ugyanis 2007-ben, amikor még Indianapolisban rendezték a futamot, itt mutatkozott be egy BMW Sauberrel, a nyolcadik helyért egy pontot szerezve.

„Szerintem összességében ez is egy jó hely. Az első futamom Indyben volt, szóval ez is egy különleges hely” – mondta a 35 éves versenyző, miután a nyolcadik helyre küzdötte fel magát (majd Fernando Alonso időbüntetése után a hetedikre lépett előre) Austinban, hozzátéve: „Még ma is megvan az egycentes érme, amit Indianapolisban az első futamom reggelén találtam. Szóval különleges ez is.”


Letaszították a trónról Max Verstappent - legalábbis a Forma-1 hivatalos erősorrendjében.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mi lesz a Sauberrel 2024-ben és 2025-ben az Alfa Romeo nélkül?
Következő cikk Hamilton: az idei Mercedes határainak megtalálása olyan, mintha egy ló mögé akarnál odalopakodni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország