Vettel: Végig fontos volt, hogy tükörbe tudjak nézni

Sebastian Vettel elmondta, hogy egész évben csak magukra koncentráltak, és nem nyúltak a mások által olykor használt piszkos trükkökhöz.  A háromszoros bajnok versenyző hangsúlyozta: a mai egy csapateredmény, melyben mindenki egyformán...

Fotó: Red Bull Racing
Vettel Brazíliában nyerte meg a harmadik címét, és elmondta, hogy hatalmas érzést jelent Ayrton Senna hazájában megszerezni a koronát, és ezzel többek között Niki Lauda és Ayrton Senna klubjához csatlakozott:
 
„Ayrton volt az egyik idolom fiatalkoromban. Mindamellett az ő otthonában megszerezni a harmadik címet – és ezzel annyit birtokolni, mint ő –, az valami nagyon különleges.
 
„Sírtam, de szerencsére az én irányomból nem ment a rádió, és senki sem hallotta. Csak Christiant lehetett hallani”- mondta a célegyenes utáni pillanatokról.
 
A háromszoros bajnok kiemelte, hogy csapatként érték el ezt az eredményt: „Világos, hogy én vezetem az autót, de nem vagyok fontosabb, mint a többiek. Egy tagja vagyok a csapatnak, és ezt a mai sikert nem csak nekem lehet köszönni, hanem sokkal inkább annak a nagyszerű munkának, amit a csapat az egész szezonban teljesített.”
 
Vettel elmondta, hogy a rossz kezdet ellenére végig a világbajnoki elsőség volt a cél: „Folyamatosan szem előtt tartottuk a célt, és motiváltuk magunkat, hogy a továbbiakban is harcoljunk érte. Sokan bevetettek piszkos trükköket és más dolgokat is tettek, melyek a mi álláspontunk szerint átlépik a határt. Sohasem hagytuk, hogy mások irritáljanak vagy zavarjanak minket, hanem sokkal inkább nyomtuk előre. Nekem végig fontos volt az, hogy bele tudjak nézni a tükörbe.”
 
„Ma azt is bebizonyítottuk, hogy esős körülmények között is ugyanolyan jók vagyunk, mint szárazon”- tért át arra, hogy esőben sokan Alonsót tartották a befutónak.
 
„Ma talán még jobban is jöttek és kijöttek számunkra ezek a körülmények. Szerencsére az első szárnyam érintetlen maradt a koccanásnál. Már azon is meglepődtem, hogy egyáltalán tovább tudok menni. Ennek ellenére ez a mai volt a legkeményebb versenyünk ebben az évben. Mindenekelőtt szárazon hiányzott a tempó, de az esőben elég boldog voltam a sebességünkkel, mivel így a sérülések sem voltak olyan jelentős következménnyel."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING