BRÉKING

Vettel válasza Alonsónak: Ez nem One-Man Show!

Sebastian Vettel szerint szó sincs arról, hogy csak Adrian Newey-nak lenne köszönhető a Red Bull Racing reme formája.  A német címvédő elmondta, hogy Milton-Keynesben mindenki egységet alkot, és az összes csapattag részese a sikernek.    

Fotó: Red Bull Racing

Fernando Alonso az időmérő után kijelentette, hogy nem Vettel, hanem „jelenleg Adrian Newey és az általa tervezett autó ellen harcol”, ezzel utalva a Szingapúr óta legyőzhetetlen RB8-ra. A reakció természetesen nem váratott magára sokat, és a 25 éves versenyző elmondta, hogy a Red Bullnál mindenkinek köszönhető a siker:
 
„Azt gondolom, hogy jelenleg ez a normális pozíciónk – a Red Bull és a McLaren mögött. Még ha csalódásnak is tűnik, akkor is ez a helyünk, és a nap végén meg kell békélned vele. A Force India és Kimi is elég gyors volt ma, és nagyon gyorsan a nyolcadik vagy a kilencedik helyen találhatod magad. Azt gondolom, hogy végül az ötödik hely a mi pozíciónk jelenleg. Ez egy jó pozíció lesz ahhoz, hogy holnap elkezdjünk harcolni."
 
„Szerintem jelenleg nem csak Sebastian ellen harcolunk; mondjuk azt, hogy (Adrian) Newey ellen, mert négy tizeddel gyorsabbak az utolsó négy versenyen. Jelenleg nagyon nem könnyű harcolni ellenük, különösen szombaton. Vasárnaponként versenyképesek vagyunk normális esetben, szóval minél előbb meg kell előznünk a McLarent azért, nyomást tudjunk gyakorolni a Red Bullra. Várunk egy kis hibára tőlük, vagy egy hibára a kiállások alatt, vagy megbízhatóság, vagy valami más. Ha el tudnak rugaszkodni, és futnak egy könnyű versenyt, az a legrosszabb hír nekünk."

Vettel válasza:
„Ez nem épp egy bók az embereknek itt a garázsban. Nem One-Man Show keretében versenyzünk a többiek ellen, hanem csapatként”- hangsúlyozta Vettel a Motorsport-Magazinnak.
 
„Adrian a csapat része, és mindenki más is hozzájárul a maga részével. Nem lenne fair kiemelni és mérlegelni azt, hogy ki járul hozzá nagyobb mértékben.”
 
„Az embernek be kellene tekintenie egyszer ebbe a garázsba: mindenki készen áll rá, hogy mindent beleadjon. Még akkor is, ha a dolgok éppen nehezen mennek, vagy valakinek nem mennek jól éppen a dolgai. Ennek ellenére ezeket nem veszi észre az ember, és szerintem végül ez jelenti a különbséget.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Remek dolog, hogy harmadjára is miénk az első sor!
Következő cikk A Lotus nem elég gyors a győzelemhez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország