Vettel tagadja Hamilton vádját, miszerint a nyomás miatt hibázott

Lewis Hamilton meglátása szerint Sebastian Vettelen ma egyértelműen látni lehetett a nyomást, ami a harmadik bajnoki cím megszerzése miatt nehezedik rá.  A Red Bull Racing versenyzője egyértelműen tagadja, hogy erről lenne szó. ...

Fotó: Red Bull Racing

Vettel a negyedik helyről indul a fináléban, ami egyelőre nem olyan veszélyes, figyelembe véve a tényt, hogy Alonso a hetedik. Az Olasz Nagydíj óta ez Vettel legrosszabb helyezése az időmérőkön.
 
Hamilton kifejtette, hogy a címvédő egyértelműen a nyomás miatt hibázott ma a Q3-ban: „Valószínűleg ezt láthatod Sebastian esetében, legalábbis én ezt láttam rajta – láthattad, hogy a nyomás jelen van”- idézte a brit versenyzőt a BBC.
 
„Nem tudom, hogy milyenek voltak Fernando körei, de mindkettőjükön van nyomás; még több van Fernandón, akinek meg kell próbálnia visszahoznia a pontokban mutatkozó hátrányát. Annyira kemény ez a helyzet”- folytatta. „Épp most hallottam, hogy 80 millió vagy mennyi német követi a tévében Sebastiant, szóval tudom, hogy nagyon nagy nyomás nehezedik rá az emberek részéről, akik körülötte vannak, de én nem tudok neki tanácsot adni – olyan higgadtnak kell lennie, amennyire csak lehet, és tennie, amit a legjobban tud.”
 
A kritika érintettje nem így látja a dolgokat: „Nem, hogy őszinte legyek. Hibáztam az első körömben a Q3-ban, de nem azért, mert ez az utolsó verseny, vagy bármi ilyesmi. Nyomom, és minden alkalommal így próbálok tenni”- mondta a német. „Hibáztam, veszítettem valamennyit, szélesen mentem, elvesztettem a pillanatot, és több mint fél másodperc odalett. Az első kör nem volt tiszta, szóval tudtam, hogy egy köröm maradt, és elég fontos volt, hogy egy tisztességes kört menjek.”
 
„Nem ez volt életem köre, ezt el kell ismernem. Ennél több is jöhetett volna. Utólag tudom, hogy egy kicsit félénk voltam, de ha nem jön össze egy köröd, akkor ezt teszed.”
 
„Ha ez első köröd első osztályú, akkor a másodikban talán még a gatyádat is beáldozod, hogy megnézd, mi lehet benne.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING