Vettel: Semmit sem írtam alá a Ferrarival

Sebastian Vettel kategorikusan tagadta, hogy bármit is aláírt volna a Ferrarival, noha a nemzetközi sajtóban lassan kész tényként közlik az átszerződését.A Red Bull világbajnoka számára vonzó az olasz márka, de a közeljövőt biztosan a jelenlegi...

Fotó: Red Bull Racing
A brit és az olasz médiában úgy tudják, hogy 2010 és 2011 világbajnoka már aláírt egy előszerződést a Ferrarival, és, ha az olasz gárda versenyképes lesz, akkor 2014-ben a német versenyző Fernando Alonso csapattársa lesz.

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke azonnal reagált a pletykákra, és csupán annyit mondott, hogy nem akar két ilyen erős pilótát a csapatnál látni. Az olaszok időközben szerződést hosszabbítottak Felipe Massával, aki 2013-ra írt alá a legendás márkával, melynek 2006 óta versenyez.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szintén tagadta a sajtóban megjelent híreket, pletykákat és találgatásokat, miszerint Vettel jövőre az utolsó szezonjára készül az osztrákokkal. Most maga az érintett is megszólalt Indiában.

„Semmilyen megállapodásom, vagy kötelezettségem nincs velük. Megerősíthetem, ezek csak pletykák.” – fogalmazott a brit Sky televízió kérdésére Vettel, közvetlen az indiai start előtt, amit az első helyről várhat.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója csütörtökön az újságírók kérdésére azt felelte, hogy Vettel 2014 év végéig szóló szerződése „golyóálló.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING