Vettel korán fekszik, hogy megvédje a címét

Sebastian Vettel szerint senki sem engedheti meg magának, hogy mentálisan szétessen a szezon hajrájára, így nagyon fegyelmezetten és kipihenten kell készülni a tengerentúli futamokra.  A Red Bull címvédője inkább lemond az esti film...

Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull versenyzője elmondta, hogy higgadtan kell kezelni minden egyes versenyhétvégét, és nagyon fontos, hogy a fejekben is minden rendben legyen:
 
„A szezon második felében nagyon sok minden a fejben fog eldőlni az élmezőnyben. Nagyon szoros az időbeosztás – rengeteg verseny van, melyek közvetlenül követik egymást. Egyben az is nagyon fontos lesz, hogy az ember mit csinál a köztük lévő három-négy napban, mert az embernek szüksége van a nyugalomra és a szünetre”- mondta a kétszeres bajnok.
 
„Akkor is rendkívül fegyelmezettnek kell lenni, ha a tengerentúlon vagy – tényleg elég fegyelmezettnek kell lenned, és olykor korábban kell ágyba menned; akkor is, ha szívesebben néznéd végig a filmet, vagy bóklásznál egyet az utcákon.”
 
„Ami a mentális taktikát illeti, még nem fektettem le magamnak egy haditervet”- folytatta Monzában a 25 éves versenyző.
 
„Úgy gondolom, hogy azt tartjuk szem előtt, és annak is kell lennie a célnak, hogy mi legyünk a Number 1. Szerintem semmi más nem működött számunkra, és nem is fog a jövőben sem. Arra kell koncentrálnunk, hogy megfelelően végezzük a dolgunkat – már ez is elég nehéz lesz. Egyáltalán nem tudom befolyásolni azt, amit a többiek csinálnak.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING