Vettel edzéselsősége Austinban: ne ítélj elsőre!

A McLaren Mercedes nem aggódik Sebastian Vettel gyors köre miatt, melyet a német versenyző ma délelőtt futott a COTA-n.  A kétszeres bajnok autójára új gumikat tettek fel arra a körre, holott azok használtként voltak megjelölve – árulta el...

Fotó: Red Bull Racing

A McLaren Mercedes technikai igazgatója elmondta, hogy meglepően csúszott a pálya – még ahhoz képest is, hogy tudták, ez szűz aszfaltra érkeznek meg Austin mellett.
 
„Meglehetősen sokkoló volt a tapadás hiánya”- kezdte Lowe a Sky Sports-nak. „Majd meglátjuk, hogy ez mennyiben tudható be a kosznak, és mennyiben a pálya felületének. Jenson nagy szokatlannak írta le az élményt, és ennek megfelelően majdnem ralizott az autóval. Annyira kicsi volt a tapadás, hogy túlkormányzottságot kellett provokálnia azért, hogy körbeterelje az autót. Egyszerűen csak remélni tudjuk, hogy a pálya be fog állni egy megfelelő állapotra.”
 
Lowe elmondta, hogy az adatok alapján nem a pálya természetének kellene felelnie az alacsony tapadásért:
 
„Nem, az adatok alapján, amit láttunk, nem. A számok durván ugyanazok, amiket más új pályák esetében is láttunk… De jelen pillanatban úgy tűnik, mintha máshogy viselkedne.”
 
A szakember azt is kifejtette, hogy csak az új első szárny, melyet Hamilton autójára tettek fel, jelent nagyobb eltérést az MP4-27-en:
 
„A nagy újítás az első szárny volt. Pozitívnak tűnik, de még mindig elemezzük.”
 
Lowe a következőkkel magyarázta azt, hogy nem aggódnak Vettel köre miatt, amit az első edzés végén futott:
 
„Új gumikon ment. Használtként voltak megjelölve, de valójában az a szett volt, ami az installációs körén használt. Szerintem nagyon nehéz bármit is kiolvasni abból, ami reggel történt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING