BRÉKING

Vettel: A történetnek nincs vége!

Sebastian Vettel nem gondol más csapatra és más körülményekre, mivel 2014 végéig van szerződése a Red Bull-lal, és mindent el fog követni annak érdekében, hogy folytatódjon a sikerszéria.  A háromszoros bajnok most egyszerűen csak élvezni akarja a győzelmet, és fejben tartani a nagy neveket, akik közé bekerült. 

Fotók: Red Bull Racing

Vettel a következőket mondta arról, hogy ő a harmadik versenyző a Forma-1 történelmében, aki egymás után harmadjára lett bajnok:
 
„Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő szavakat”- kezdte Vettel. „Javítsatok ki, ha tévedek, de eddig csak két srácnak sikerült előttem. Nyilvánvaló, hogy a megfelelő helyen kell lenned a megfelelő időben, de egyben azt is hiszem, hogy a saját szerencséd kovácsa vagy, és megdolgozol azért, ami elkövetkezik a későbbiekben. Szerintem az az egyik nagyszerű dolog a Forma-1-ben, hogy nem feltétlenül csak magadat hasonlítgathatod, hanem a korszakot is, amiben versenyzel, ahhoz, ami mondjuk 10, 20, 30, vagy 40 évvel ezelőtt volt. Nyilvánvalóan az idők változtak, de szerintem ez folyamatosan így is lesz, mert ez történik, és mi is ennek megfelelően cselekszünk. Ha körbenézel a világban, akkor nagyon sok minden változott. Az emberek nagyon sokat tanultak a világban; nemcsak a Forma-1-ben és minden más sportban, hanem a hétköznapi életben is.”
 
„Nem tudom, mit mondjak”- folytatta még mindig meghatódva a versenyző. „Itt vagyunk Sao Paulóban, ahol Ayrton Senna született, ahonnan elindult, és ahol nyugszik. Eljönni ide, és harmadjára is megnyerni a címet – tényleg nem tudom, mit mondjak. Egyben egy nagy köszönömöt szeretnék mondani mindenkinek a csapatban. Természetesen ez tényleg úgy hangzik, mint valami bevett szöveg. Olykor kritizálnak minket, hogy ilyen és ehhez hasonló sablonokkal állunk elő, de tényleg azt érzem, hogy én csak egy vagyok a csapatból, és nem érzem magam fontosabbnak vagy kevésbé fontosnak. Természetesen tudom, hogy én vezetem az autót, és azt is tudom, hogy ha az egyenesben jobbra fordulok, akkor eltalálom a falat, és ennyi volt. Ebből szempontból nagyon könnyű a helyzet, de tényleg azt érzem, hogy egy vagyok közülük. Amit ma elértünk, az nem azért van, ami ma történt a versenyen”- szögezte le Alonsóhoz hasonló gondolkodással, aki kijelentette, hogy nem Brazíliában bukták el a címet.
 
„Azóta dolgoztunk ezen és ezért, mióta csatlakoztam a csapathoz”- tért át a kezdetekhez, 2009 elejéhez.
 
„Egész évben nagyon sok munkát tett bele mindenki: itt a pályán és a gyárban egyaránt, és ennek tudható ez be. Holnap vége a szezonnak, és a srácok már egy pár hete padlógázon dolgoznak az RB9-en a következő évre. Nem engedheted meg magadnak, hogy elveszed a gázt. Persze úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés pozícióban vagyok, összehasonlítva sok-sok sráccal a csapatban, de úgy vélem, hogy tényleg nem azért az összegért csinálod ezt a munkát, ami a csekkre van írva a hónap végén – talán van pár ilyen, de az összes ember, akit ismerek a garázsban és a gyárban, az nem ilyen. Szerintem azért végzed ezt a munkát, mert imádod a Forma-1-et, imádod a motorsportot, és imádod a vele járó izgalmakat.”
 
„Tegnap azt mondtam a srácoknak: ’Hogy ideges vagyok? Igen.’ Úgy vélem, hogyha nem lettem volna ideges, akkor elbuktam volna, és feltenném a kérdést magamnak, hogy mit is csinálok itt. Volt egy remek esélyem, egy remek pozícióban vagyok, és nem igazán érdekel, hogy mi folyik körülöttem. Szóval igen, azt mondtam, hogy ’Igen, izgulok’. De ismétlem: minden alkalommal idegesek vagyunk. Erre van szükségünk ahhoz, hogy elkezdjük a dolgot, hogy a megfelelő lendületben legyünk, hogy jelen vagyunk, hogy támadásra készen állunk, és ahogy elrajtolnak a dolgok, nem alszunk, reagálunk, és ott vagyunk.”
 
„Tegnap azt mondtam nekik, ahogy az egész év során, hogy Élvezzétek’. Minden alkalommal, amikor próbálok megállni egy kicsit, vagy ott vagyok a rajtrácson, nagyon sok rajongó volt itt. A parádé alatt sikítoztak és kiabáltak. Igen, néha talán Alonso vagy Massa miatt, olykor Schumacherért, máskor Rosbergért. Nem ez a lényeg. A végén egy vagy közülük, és megtiszteltetés ekkora tömeg előtt versenyezni, amikor ennyi ember jön el azért, hogy lásson versenyezni, és csak még élvezetesebbé tette a dolgot ma az, hogy megvolt az esélyünk erre. Szerintem nagyon könnyű elveszteni a koncentrációt az ilyen alkalmak alatt. Nyilvánvalóan nyertünk 2010-ben és 2011-ben is. Van egy nagyon okos srác, aki egyszer azt mondta nekem, hogy a legnehezebb dolog nyerni a győzelem után, mert nagy figyelem vesz körül, és nagy nyomás nehezedik rád, de te arra koncentrálsz, hogyan nyerj ismét, és nem arra, hogy milyen apró lépések kellene hozzá. Mindig erre próbálom emlékeztetni magamat és a srácokat is a csapatban. Ez csak egy újabb nap, egy másik verseny, és nekünk magunknak kell lennünk, és biztosra kell menni benne, hogy élvezzük, és a többi egyszerűen csak rendben lesz.”
 
„Az emberek természetesen próbálnak felemelni, amikor minden rendben megy, és próbálnak lehordani, amikor a dolgok rossz irányt vesznek, vagy éppen hibázol. Úgy vélem, hogy mindenekelőtt neked egyszerűen hűnek kell lenned önmagadhoz, és meg kell őrizned a személyiséged; mondjuk úgy, hogy semlegesnek kell lenned, és sohasem vagy olyan jó, mint mondják, és sohasem vagy olyan rossz, mint ahogy mondják. Ha erre emlékezteted magad, akkor az már eleve nagyon sokat segít, legalábbis nálam ez a helyzet.”
 
És vajon mi lehet a következő kihívás Vettel számára, aki minden idők legfiatalabb háromszoros bajnok lett ugyanazzal a csapattal, és sorozatban lett bajnok?
 
„A következő kihívás… Azt gondolom, hogy mindenekelőtt élvezni akarom most ezt. Egész idő alatt azt próbáltam elmagyarázni, hogy az a legfontosabb: jelen legyél, és ne szállj el a következő év miatt. Most nagyon boldog vagyok, és jól akarom érezni magam a srácokkal ma este, és majd meglátjuk, hogy meddig fog tartani. Azt biztos, hogy egy ponton megpróbálod feltölteni az akkumulátorokat, mivel ez egy kemény és hosszú szezon volt, és a következő évben jó formában akarunk visszajönni.”
 
„A csapattal vagyok; jelenleg van egy szerződésem velük ’14 végéig – de szerintem ezt te jobban tudod mára, mint én. Nagyon örülök annak, amit elértünk eddig, és nem gondolom, hogy a történetnek vége van. Nagyon boldog vagyok és elkötelezett, hogy mindent beleadjak, amim csak van – a következő évben is, amikor velük leszek. Jelenleg nem látom értelmét annak, hogy egy másik csapaton gondolkodjak, vagy valami máson. Rendkívül boldog vagyok abban a pozícióban, amiben vagyok. Hihetetlen, amit elértünk. Christiant kapcsolták a csapatrádióban a verseny után, és említették a neveket, akikkel hasonló eredményt értünk el – és elfelejtette Prostot! Szóval mondtam neki, de nem ment a rádióm, így nem hallott engem, de azt hallani lehetett, hogy nagyon elfoglalt, és mindenki ordibált a boxutca falán. Michaellel kezdte, és ez volt a nyilvánvaló választás, amire elég könnyű emlékezni. Majd Senna, Lauda, Piquet, és utána kezdett minden egyre hangosabb és hangosabb lenni. Szerintem mindenkit említett, kivéve Prostot, és akkor mondtam neki, hogy ’Elfelejtetted Prostot, neki négy van’. Fangiót szintén. Bocs. Majdnem elfelejtettem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk DHL Kupa: Sebastian Vettel háromszoros világbajnokként nyert
Következő cikk Petrov a Caterham hőse: a versenyzőt meg akarták csókolni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország