Vettel a bajnoki címre, Massa már 2013-ra gondol

A Red Bull Racing német világbajnoka nagyon bízik benne, hogy a japán győzelmével közelebb került a címvédéshez, addig a Ferrari brazil pilótája azt reméli, hogy a dobogós helyezésével biztosította a helyét Maranellóban és jövőre is Fernando Alonso...

Fotó: Scuderia Ferrari
Vettel az újabb győzelmével és Alonso kiesésével már csak 4 pontra van az éllovas spanyoltól, és a Red Bull tempóját tekintve azt mondhatjuk, csak idő kérdése az előzés.

„Minden kétséget kizáróan ez egy fontos lépés volt a bajnoki cím megvédését illetően, de még mindig hátravan öt futam a szezonból. Hosszú az út a végéig, és még az is megeshet, hogy a Ferrari ismét sokat lép előre.” – kezdte a leintést követően Vettel.

„Szeretnék a bajnoki címre gondolni, mivel az a célom, hogy 2010 és 2011 után is én ünnepljek, de talán ez még túl korai. Most arra kell koncentrálnunk, hogy a folytatásban is versenyképesek legyünk. Láthattuk, hogy itt valóban minden megtörténhet. Soha nem kívántam azt, hogy a riválisaim kiessenek. Alonso ma nem tudta befejezni a versenyt, ami sajnálatos, de úgy gondolom, hogy ma mi voltunk a leggyorsabbak, és különben is, a következő versenyeken bármi megtörténhet. Nem tudhatjuk.”

„Nagyon óvatos vagyok ezt illetően. Ez egy kemény év számunkra, ami jól és rosszul is végződhet. Nem akarok a bajnoki címről beszélni. Sokkal jobban is állhatnánk ennél, de a jövővel kell foglalkoznunk és az előttünk álló versenyekkel.”

A másik oldalon Massa új szerződése borítékolható.

„Nagyon közel van már az, hogy ismertessem a jövőmet. Természetesen abban bízok, hogy jövőre is a Ferrarinál versenyezhetek. Nyilvánvaló, hogy a mai dobogós helyezésem sokat segített ebben. Meglátjuk. Azt hiszem, hogy jók az esélyeim a maradásra.”

„Megkönnyebbültnek érzem magam, mivel 2010 óta nem ünnepelhettem itt. Nagyon jó érzés volt a dobogón ünnepelni. Nagyszerű versenyt futottunk a csapattal és megérdemeltük ezt a második helyet, aminél most többet nem érhettünk el. Egész hétvégén elégedett voltam az autómmal. Remélem, hogy ez egy új korszakot jelent számomra és az utolsó 5 versenyen is ott leszek a dobogón. Keményen dolgozok és segítek a csapattársamnak, aki ma nem ért célba. Ez sajnálatos, de Alonso továbbra is vezeti a bajnokságot. Ez a legfontosabb.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING