Vettel 2016-ig hosszabbított a Red Bull csapattal és a legjobban fizetett versenyző lesz?

A legfrissebb osztrák és német lapértesülések szerint Sebastian Vettel 2016 év végéig hosszabbított a világbajnok istállóval, mely Adrian Newey főtervezőt és Christian Horner csapatfőnököt is magához láncolja.A Red Bull Racing nem engedi el a...

Fotó: Red Bull Racing
Minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka 2009 óta versenyez a Red Bullnak, mely a 2010-es és a 2011-es évadhoz hasonlóan idén is megnyerte a bajnokságot.

Az oe24.at és a Bild lap is úgy tudja, hogy Dietrich Mateschitz tulajdonos 2016-ig meghosszabbította a német rekorder szerződését, mely eredetileg 2014 év végéig szólt volna.

Korábban a spekulációk arról szóltak, hogy a bajnoki címvédő hónapokkal ezelőtt egy előszerződést írt alá a Ferrarinál és 2014-től Maranellóban fog versenyezni Fernando Alonso csapattársaként, aki jelenleg Felipe Massa oldalán körözget. Az olaszok és az osztrákok is tagadták a sajtóban megjelent híreket.

A legfrissebb pletykákra most Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport reagált, aki a német DPA hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, a kontraktus továbbra is csak 2014-ig érvényes. Marko teljes képtelenségnek nevezte a sajtóban megjelent híreket, és spekulációkat.

A hírek szerint hamarosan Newey és Horner szerződését is meg fogják hosszabbítani a csapatnál.

Jelen pillanatban Alonso mondhatja magát a legjobban fizetett versenyzőnek a mezőnyben, akinek az alapbére körülbelül 28 millió euró. A spanyol szerződése 2016-ig szól a Ferrarinál. Bennfentesek szerint Vettel az új kontraktusával még ennél is többet fog keresni, és ő lesz a legjobban fizetett versenyző a rajtrácson.

A Red Bull élves költségvetése körülbelül évi 250 millió euróra rúg, mely 2013-től tovább növekedhet. A következő szezontól a Nissan luxusmárkája, az Infinti lesz a Red Bull névadó szponzora, mely további 25 millió eurót fog jelenteni a csapat költségvetésében. 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING