BRÉKING

Vettel 2014-ben Massa helyét veheti a Ferrarinál, és Alonso csapattársa lehet (Frissítve)

A BBC információi szerint a Scuderia Ferrari az eredeti tervei szerint halad előre, és Sebastian Vettel minden valószínűség szerint 2014-ben Maranellóba szerződik, ahol Fernando Alonso csapattársa lesz.Felipe Massa az utolsó szezonját futhatja a legendás márkával 2013-ban. A Ferrari elnöke ma "tagadós" kedvében volt.

Fotó: Red Bull Racing
Stefano Domenicali csapatfőnök Koreában gyakorlatilag megerősítette Massa új szerződését, amit ezen a héten minden valószínűség szerint az olaszok be is fognak jelenteni. A tapasztalt brazil versenyző rendkívül gyengén kezdte az idényt, de az elmúlt időszakban képes volt jó teljesítményt nyújtani az F2012 volánja mögött, és most úgy tűnik, hogy mindez szerződést jelent számára.

Massa kontraktusa már hónapokkal ezelőtt érvényét veszítette, de a médiában terjengő hírek szerint a brazil aláírta az új szerződését 2013-ra. Felipe ezt a brazil Total Race lapnak adott nyilatkozatában tagadta, de hozzátette, nagyon jó irányban haladnak a megbeszélések a Ferrarival és szerinte jövőre is Alonso csapattársa lesz, aki Koreát már nem, mint éllovas hagyta el.

A BBC információi és informátorai szerint Vettel már aláírt az olaszokkal, és az opciós lehetőség szerint Vettel leghamarabb 2014-től versenyezhet a márkának. Erre valószínűleg minden lehetősége meglesz a német világbajnoknak, miután noha a Red Bull csapattal 2014 év végéig szól a szerződése, a kontraktusban foglaltak szerint csak 2013-ig köteles a gárdánál maradni. Ezt Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója árulta el.

A BBC információi szerint Vettel szerződésében az is le van írva, hogy a Ferrarinak 2013-ban egy bizonyos ponton valódi kihívónak kell lennie a bajnokságban, miután a német továbbra is a címért akar harcban lenni.

Webber szerződése 2013 év végéig szól a Red Bull-lal, így könnyen előfordulhat az is, hogy a „bikák” 2014-től egy teljesen új párossal versenyeznek tovább. Alonso 2016 év végéig kötelezte el magát a Ferrarihoz, míg Hamilton nemrégiben egy három esztendőre szóló megállapodást írt alá a Mercedesszel. Button szerződése pedig 2014 év végéig érvényes a McLarennel.

Minden idők egyik legerősebb párosát alkothatná Vettel és Alonso, és tekintve a két pilóta habitusát, biztosan lennének súrlódások közöttük, ami hatalmas kihívást jelentene a Ferrarinak.

Többek között Luca di Montezemolo korábbi nyilatkozata is beszédes a témát illetően, miután a Ferrari elnöke csak Vettelt tudná elképzelni Alonso csapattársaként a fiatal pilóták közül. Montezemolo ezt még azokra a találgatásokra mondta, amikor szóba került Perez és Hülkenberg szerződtetése.

Luca di Montezemolo ma az olasz Radio Anch'io-ban beszélt a BBC-s pletykákról, és ezúttal tagadta, hogy bármi lenne a dologban:
 
„Vettel a Ferrarihoz 2014-ben? Nem akarok két kakast a tyúkólban”- felelte az elnök. És Massa? Vajon hosszabbít? „Holnap beszélni fogunk erről”.
 
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is reagált a BBC jelentéseire, miszerint Sebastian Vettel 2014-től a Ferrari versenyzője lesz. A szakember alaptalannak nevezte a híreket, és biztos abban, hogy a német a 2014-es szezonban is a gárda pilótája lesz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Korai lenne csapatutasítást alkalmazni
Következő cikk Ferrari: Radikális túlkapás helyett finomhangolás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország