BRÉKING

Vettel volt Mattiacci búcsúajándéka a Ferrarinak: biztos benne, hogy utódja sikeres lesz

Marco Mattiacci nem beszél sértődötten vagy dacosan azután, hogy a Ferrari lapátra tette, és nem csak az F1-ből kell távoznia. Az átmeneti csapatfőnök büszke arra, hogy bevezetett olyan dolgokat, amik kifizetődőek lesznek.

Mattiacci tavasszal vette át a Ferrari vezetését, váltotta Domenicalit. Ő volt a második csapatfőnök idén, utódját a minap nevezték ki a "Marlboro Man" személyében. Mattiacci kinevezése váratlan volt, és ilyen gyors menesztésre nem sokan számítottak. "Nem akarok beszélni arról, hogyan lett vége"- mondta a római születésű menedzser Leo Turrininek.

"A jövőben sem fogok így tenni. Nem úgy tekintek a csapatfőnökként töltött hónapokra, mintha az kudarc lett volna vagy személyes vereség. Úgy tekintek rá, mint egy olyan időszakra, amiben lelkesen dolgoztam sok szenvedélyes ember mellett. Általánosságban nem arról van szó, hogy hét hónap után távozok a Ferraritól. 15 éven keresztül dolgoztam a Ferrarinak, ez abszolút privilégium. Ezt senki sem veheti el tőlem, Minden, ami nem öl meg, erősebbé tesz"- jelentette ki Mattiacci.

&feature=youtu.be&t=10m15s

"Meggyőződésem, hogy egy sor változtatást vezettem be, amik kifizetődőek lesznek a Ferrari számára. Boldog vagyok, hogy Maranellóba hoztam Sebastian Vettelt, akivel friss energia érkezik, új lelkesedés a csapatba"- büszkélkedett. Ezek szerint ő lenne a búcsúajándéka a csapatnak? "Ha így írják, akkor az nekem csak tetszik."

"Szívemben ferraris maradok, ezért is kívánom a legjobbakat utódomnak, Maurizio Arrivabenének - őszintén. Egy rendkívül kompetens menedzsernek tartom őt, és biztos vagyok benne, sikeres lesz."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ausztráliában egy teljesen más Honda-motor lesz a McLarenben, ami különbözik a Mercedesétől
Következő cikk Hamilton: Hasonló korszakot akarok megvalósítani a Mercedesszel, mint Schumacher a Ferrarival

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország