Vettel volt a leggyorsabb Japánban a Ferrarival

Sebastian Vettel egyetlen apró vigasza lehet az a tény, hogy vasárnap a Japán Nagydíjon övé volt a leggyorsabb kör Szuzukában.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

A Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője hétvégéről hétvégére nehezebb helyzetbe kerül. Lewis Hamilton a Mercedesszel már majdnem 70 ponttal vezet előtte, és csupán négy futam maradt hátra. A címvédő legutóbb Japánban is nyert, addig Vettel még a dobogóra sem tudott felállni.

Erre minden lehetősége megvolt, de összeütközött Max Verstappen Red Bulljával, ami után a mezőny végéről kellett felzárkóznia.

Még több F1 hír:

A leggyorsabb köröket tekintve Vettel diktálta a tempót. A német az 53. körben futotta meg ezt az időt, amivel Hamiltont előzte meg. A harmadik leggyorsabb pedig Valtteri Bottas volt a másik Mercedesszel. Érdekesség, hogy a legjobb ötben még Lance Strollt is ott találjuk a Williamsszel.

A négyszeres világbajnok rekorder számára ez volt a 35. leggyorsabb kör az F1-ben. A szezonban pedig csak a második. Ezelőtt a Brit Nagydíjon sikerült ezt megcsinálnia. Az örökranglistán még mindig Michael Schumacher áll 77 ilyen körrel Kimi Räikkönen (46) és Alain Prost (41) előtt. Őket követi Hamilton (40), majd Vettel.

Leggyorsabb körök a Japán Nagydíjról

Hely Versenyző Autó Kör Óra Idő Átlag.s
1 Sebastian Vettel FERRARI 53 15:41:58 1:32.318 226.447
2 Lewis Hamilton MERCEDES 51 15:37:41 1:32.785 225.307
3 Valtteri Bottas MERCEDES 46 15:30:04 1:33.110 224.521
4 Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 50 15:36:27 1:33.187 224.336
5 Lance Stroll WILLIAMS MERCEDES 41 15:24:20 1:33.354 223.934
6 Max Verstappen RED BULL RACING TAG HEUER 50 15:36:21 1:33.367 223.903
7 Fernando Alonso MCLAREN RENAULT 28 15:02:31 1:33.943 222.530
8 Sergey Sirotkin WILLIAMS MERCEDES 41 15:24:10 1:33.985 222.431
9 Sergio Perez FORCE INDIA MERCEDES 43 15:26:24 1:34.073 222.223
10 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 35 15:13:33 1:34.133 222.081
11 Carlos Sainz RENAULT 50 15:37:47 1:34.197 221.930
12 Kimi Räikkönen FERRARI 28 15:01:39 1:34.223 221.869
13 Charles Leclerc SAUBER FERRARI 37 15:17:14 1:34.515 221.183
14 Esteban Ocon FORCE INDIA MERCEDES 50 15:37:32 1:34.670 220.821
15 Romain Grosjean HAAS FERRARI 47 15:32:46 1:34.786 220.551
16 Brendon Hartley SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 30 15:05:40 1:34.857 220.386
17 Nico Hulkenberg RENAULT 32 15:09:06 1:34.934 220.207
18 Stoffel Vandoorne MCLAREN RENAULT 25 14:57:45 1:35.023 220.001
19 Marcus Ericsson SAUBER FERRARI 8 14:29:39 1:36.294 217.097
20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 6 14:26:55 1:39.908 209.244

Leggyorsabb körök a szezonban

Nagydíj Versenyző Autó Idő
Ausztrál Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 1:25.945
Bahreini Valtteri Bottas MERCEDES 1:33.740
Kínai Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 1:35.785
Azeri Valtteri Bottas MERCEDES 1:45.149
Spanyol Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 1:18.441
Monacói Max Verstappen RED BULL RACING TAG HEUER 1:14.260
Kanadai Max Verstappen RED BULL RACING TAG HEUER 1:13.864
Francia Valtteri Bottas MERCEDES 1:34.225
Osztrák Kimi Räikkönen FERRARI 1:06.957
Brit Sebastian Vettel FERRARI 1:30.696
Német Lewis Hamilton MERCEDES 1:15.545
Magyar Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 1:20.012
Belga Valtteri Bottas MERCEDES 1:46.286
Olasz Lewis Hamilton MERCEDES 1:22.497
Szingapúri Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:41.905
Orosz Valtteri Bottas MERCEDES 1:35.861
Japán Sebastian Vettel FERRARI 1:32.318

 

Előző cikk ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Hamilton, Hamilton és megint Hamilton... Vettel?
Következő cikk Vettel: "Túlságosan is megkönnyítettük a Mercedes dolgát"

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország