Vettel: világpolgárként vannak problémák, amelyek mellett nem mehetsz csak úgy el

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel számára is fontos lett, hogy a Forma-1 egyik legismertebb arcaként közéleti témákban is kifejtse a véleményét, és ismét odaszúrt az F1-nek, amiért álszenten a We Race As One szlogen mögé bújnak.

Vettel: világpolgárként vannak problémák, amelyek mellett nem mehetsz csak úgy el

A 2021-es Magyar Nagydíj nem csak a fantasztikus vasárnapi versenye miatt maradt aktívan a közbeszéd tárgya, ugyanis Lewis Hamilton mellett újabb nagy befolyással bíró pilóta, Sebastian Vettel is beleszállt a magyar kormányba.

Vettel nem Magyarországon vált idén először az általános közbeszéd egyik meghatározó alakjává: Németországban nagy vitákat generált a Spiegelnek adott nagyinterjújával, amelyben kijelentette, hogy a zöldpártra fog szavazni, majd ezt kiegészítette azzal, hogy neki is fel kellett tennie a kérdést, mennyire lenne képmutató, hogy a környezetvédelemről prédikál F1-es pilótaként, ezért megváltoztatta a saját életvitelét is.

Még több F1 hír:

Nálunk azonban nem a környezetvédelem miatt került szinte az összes hazai sajtóorgánum címlapjára, hanem mert élesen bírálta a magyar kormány legutóbbi törvényét. A Magyar Nagydíjon történtekről így vélekedett Vettel az F1-Insidernek adott interjújában:

„Rengeteg olyan probléma van most is, amelyek mellett nem mehetsz csak úgy el világpolgárként, mert ezek mindenkit érintenek.”

„Az összes múltbéli hiba és tapasztalat alapján nem lehetne kifogás arra, hogy miért ragaszkodunk a kirekesztéshez. Tudjuk, hogyan csinálhatnánk ezt jobban, és ehhez mindenki hozzájárulhatna, kisebb vagy nagyobb módon. A változás fejben kezdődik.”

„A nyilvánosság előtti álló emberként nem csak egyszer csak van lehetőséged arra, hogy üzeneteket küldj.”

Még több F1 hír:

Vettel a futam előtti ceremónián és a magyar himnusz alatt is a saját, Same Love feliratú pólóját viselte, amellyel szintén a magyar kormánynak üzent. A verseny után ezért megrovást kapott az FIA-tól, ahogyan Valtteri Bottas, Carlos Sainz és Lance Stroll is, akiken az F1 hivatalos, We Race As One feliratú pólója maradt a szemerkélő esőben.

Az F1-Insider értesülései szerint az F1 vezetősége folyamatosan kérte Vettelt, hogy álljon el az akciójától, amit a német versenyző is ellentmondásosnak tart:

„A verseny előtt mindenki a szőnyegen látható szlogen előtt áll (szintén We Race As One, Egyként versenyzünk), mégis úgy tűnik, hogy ezzel egyes embereknek problémája van.”

„Ez bizonyos szempontból elég szomorú, de ha már ezzel is segíteni tudom azokat, akik EU-s országokban szenvednek, akkor boldogan fejezem ki a támogatásomat.”

Miért és hogyan változott meg Ricciardo hozzáállása a szimulátorozáshoz?

megosztás
hozzászólás
Cunoda: még jobban kell magamat kontrollálnom

Előző cikk

Cunoda: még jobban kell magamat kontrollálnom

Következő cikk

Jó hír az Alfa Romeónak: megkezdhetik a munkát az új szimulátorukban 2022-re

Jó hír az Alfa Romeónak: megkezdhetik a munkát az új szimulátorukban 2022-re
Hozzászólások betöltése