Vettel: Vicc, amit a Mercedes csinált…

Sebastian Vettel is elfogadhatatlannak tartja a Mercedes privát tesztjét a Pirelli-vel, miközben a Red Bull Racing egyértelművé tette, hogy nem hagyják annyiban a dolgot.

Az F1-live.hu elsőként számolhatott be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azon döntéséről, miszerint a szóban forgó ügy a Nemzetközi Bíróság és Törvényszék elé kerül. A tárgyaláson a Mercedesnek és a Pirelli-nek is meg kell jelennie.

A Red Bull Racing és a Ferrari szinte azonnal „feljelentést” tett a szövetségnél a teszten történtek miatt. Az osztrák és az olasz világbajnok istálló igyekezett tisztázni a helyzetet, miszerint nem a Pirelli-t támadják az 1000 kilométeres teszt miatt, hanem a Mercedest, mely a szabályok ellenére a 2013-as autójával gurult pályára.

„Ezt nem fogjuk annyiban hagyni.” – erősítette meg Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója a DPA német hírügynökségnek.

A folytatásban a háromszoros bajnoki címvédő vette át a szót, aki szintén kifogásolja a Mercedes tesztjét.

„Vicces, hogy a szabályok tiltják a tesztelést, de ennek ellenére egy csapat mégis megteszi mindezt. Ez a folytatást illetően minden bizonnyal előnyt jelent majd számukra.”

A Pirelli eredetileg ezen a hétvégén Kanadában már egy új keverékkel állt volna elő a csapatok számára, de az FIA nemet mondott erre, így az olasz gyártó csak a korábban tapasztalt defektekkel foglalkozhatott.

Vettel hozzátette, kicsit meglepte a döntés, miután ő is arra számított, hogy Montrealban már egy kevésbé kopó gumival fognak körözgetni.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING