BRÉKING

Vettel vezeti az utolsó téli tesztnapot a Ferrarival: megállt a Mercedes!

A Scuderia Ferrari négyszeres világbajnoka vezeti az utolsó téli tesztnapot Barcelonában, miközben Kimi Räikkönen után ő is kipróbálta a halót, amiről belső kamerás felvétel is készült.

Noha a mezőny idén csak 8 napot tesztelhetett 12 helyett, az időjárás kegyes volt a csapatokkal, és szinte végig száraz körülmények között tesztelhettek, ami mindenképpen jó hír volt számukra.

Az utolsó tesztnap 7°C-os levegő és 15°C-os pályahőmérséklet mellett vette kezdetét a katalán ringen. Ahogy az várható volt, Kimi Räikkönenhez hasonlóan Sebastian Vettel is a halo tesztelésével kezdte meg a munkát a Ferrarinál. A McLaren is feltűnő volt, de az MP4-31 csak a nagy első szenzorjai miatt, melyeket az aerodinamikai tesztje miatt szerelt fel. Jenson Button az installációs körét rögtön a szuper-lágy gumikon teljesítette. A Force India hasonló teszttel kezdte meg a munkát.

F1 - WINTER TESTS BARCELONA 2 - 2016

A Manor már nem volt ennyire szerencsés, hiszen egy mechanikai gond miatt órákat vesztettek a bokszban, aminek az újonc Rio Haryanto örült a legkevésbé, akiben továbbra sincs sok tesztkilométer. Csak egy installációs kört tett meg az ebédszünet előtt. A Haas F1 Team mindeközben változtatott a tervén és úgy döntött, délelőtt Romain Grosjean, míg délután Esteban Gutierrez délután ül autóba. Ennek az volt az oka, hogy az elmúlt napokban igencsak kevés kilométert tett meg az amerikai újonc. A csapat szépen bekezdett és 11 óra előtt már több mint 30 kör állt a nevük mellett.

Az eredeti elképzelés szerint újul meg az időmérő – már az Ausztrál Nagydíjon!

F1 - WINTER TESTS BARCELONA 2 - 2016

A mezőny relatíve hamar megkezdte a mért köröket. A Haas, a McLaren és a Force India elég hamar lágy abroncsokra váltott, míg a Toro Rosso először szuper-lágyon hajtott, de csak lassú tempóban. Másfél órával a zöld jelzést követően Lewis Hamilton állt az élen, közepes gumikon a Mercedesszel. A brit világbajnok mögött Daniel Ricciardo állt a Red Bullal 8 tizedmásodperces hátrányban.

Exkluzív onboard videó, ahogy Vettel a halóval felszerelt Ferrarival körözget

Vettel negyed órával később megérkezett az élre, de már lágy gumikon. A német világbajnok első nekifutásra 0,5 másodpercet adott Hamiltonnak, aki akkor közepes abroncsokon volt. 1 órával később már szuper-lágyon volt kint a Ferrari és több mint 1 másodperccel növelte az előnyét. A levegő hőmérséklete ekkor több mint 14°C volt, míg a pálya hőmérséklete 28°C körül mozgott.

https://youtu.be/FBsjHJT04VM?t=24m

A nap első felében a Ferrari volt a leggyorsabb a szuper-lágy gumikon, közvetlen a Toro Rosso előtt, Sainz azonban ultra-lágyon volt kint a leggyorsabb körén, de még így is 7 tizedmásodpercre volt a német világbajnoktól. A spanyolt pilótát a Force India mexikói versenyzője követte. Pérez Vettelhez hasonlóan a szuper-lágy gumikon autózott tempót.

Hamilton csak a közepes gumikat használta, de így is negyedik lett, ám röviddel az első kockás zászló előtt megállt az 1-es kanyar előtt. „Történelmi” pillanat volt ez, mert idén ez még egy alkalommal sem fordult elő.

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉRT KATT IDE

Állás az ebédszünetben - Barcelona - 6. tesztnap

1.Vettel54 körFerrariszuper-lágy1.22.852
2.Sainz57 körToro Rossoultra-lágy1.23.134
3.Perez44 körForce Indiaszuper-lágy1.23.721
4.Hamilton69 körMercedesközepes1.24.133
5.Ricciardo61 körRed Bulllágy1.24.427
6.Button54 körMcLarenultra-lágy1.24.714
7.Palmer29 körRenaultlágy1.24.859
8.Ericsson57 körSauberlágy1.25.031
9.Grosjean52 körHaaslágy1.25.255
10.Massa63 körWilliamsközepes1.25.696
11.HaryantoManor-

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso kivárja a 2017-es autót, és majd utána dönt a jövőjéről
Következő cikk Vettel szerint a Mercedes nem fogja elmondani a teljes igazságot: erős Ferrarit vár

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország