Vettel versenyzői intelligenciája egy „másik szinten van” Strollhoz és Perezhez képest

Hacsak eddig nem éltünk a külvilágtól elzárva, akkor biztosan mindenki tudja már, hogy Sebastian Vettel jövőre az Aston Martin pilótája lesz. Ez talán végre egy felfrissítő átigazolás lehet a német számára, aki utolsó ferraris évében csak árnyéka korábbi önmagának.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Racing Point, amely jövőre már Aston Martin néven áll fel a rajtrácsra, az idei szezonban talán összességében a legerősebb középmezőnybeli csapatnak számít. A tény, hogy egy négyszeres bajnok csatlakozik hozzájuk, csak növeli a jó eredmények elérésének esélyeit.

A korábbi F1-es pilóta és jelenlegi szakértő, Ralf Schumacher úgy hiszi, hogy Vettel sokat segíthet majd a csapatnak. Ráadásul az általa hozott tudást és betekintést egyáltalán nem lehet alábecsülni.

Még több F1 hír:

A tapasztalat és a tehetség kombinációja felbecsülhetetlen, és Vettel pontosan ezeket tudja ajánlani. A Racing Pointot néha meg lehetett kérdőjelezni idén a stratégiai döntéseik terén. Ez az a terület, ahol a 33 éves pilóta be tudja foltozni a lyukakat.

Sebastian Vettel nagy segítség lesz a következő években” – írja Schumacher a német Sky rovatában. Főleg akkor lesz majd fontos, amikor stratégiai döntésekről lesz szó. Milyen hosszan bírják majd a gumik? Mikor jövök be? Ezeken a pontokon a csapatnak szüksége van a versenyzői visszajelzésekre.”

Vettel csapattársa természetesen Lance Stroll lesz majd. A négyszeres bajnok talán egyfajta mentori szerepet is vállalhat, melynek segítségével a legtöbbet hozhatják majd ki a kanadaiból. „Nem akarom megsérteni Strollt vagy Perezt, de szerintem Sebastian potenciálja a versenyzői intelligencia terén egy teljesen másik szinten van!”

 

„Az Aston Martin nagyon komolyan fog profitálni ebből a következő idényben” – zárta Schumacher. Vettel és a Ferrari továbbra is sok problémával szembesül a pályán. Érthető módon a kapcsolatuk sem az igazi már.

Ebből a szempontból talán Vettelnek pont arra van szüksége, hogy a jelenlegi állás szerint egy komolyabb potenciállal rendelkező csapathoz igazoljon. A német remek vezetési készségekkel rendelkezik, és ezt újra megmutathatja egy másik istállónál.

Idén eddig valós esélye sem volt a dobogóra. Ha viszont minden a tervek szerint alakul, akkor talán ismét láthatjuk majd őt egy fényes trófeával a kezében. Az idő majd mindent elárul.

Kvjatra nem vár könnyű hétvége Törökországban


Ilyen lenne visszafelé a Hungaroring a Forma-1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Brazil Nagydíj helyszíne nem változik: így győzött Interlagos Rióval szemben
Következő cikk Egy pályabíró elmagyarázta, miért volt életveszélyes az imolai incidens

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország