Kettős Ferrari-siker az utolsó szabadedzésen az Amerikai Nagydíjon

Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen szárazon rögtön legyőzte a Mercedest, de Lewis Hamilton csak minimális különbséggel maradt el a két Ferraritól.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

Az első két szabadedzés pénteken végig vizes körülmények között zajlott le. Délelőtt és délután is sok víz került a pályára, így a versenyzőknek esélyük sem volt arra, hogy slick gumikon gyűjtsenek adatot. Az edzések legnagyobb részében a köztes abroncsok voltak munkában, de a csapatok ismét sokat panaszkodtak amiatt, hogy kevés szett gumit kaptak. A Pirelli állítása szerint még sok is, amit elérhetővé tesznek az istállók számára.

Az FP1 és az FP2 is Hamilton fölényes sikerét hozta. A brit címvédő mindkét alkalommal több mint 1 másodperccel volt gyorsabb a második legjobb időnél. A Mercedes versenyzője gyakorlatilag szárnyalt a vizes feltételek mellett, és a két leggyorsabb körét két nagyon rövid etapból rakta össze a köztes gumin. Ezzel szemben a Ferrarinál nem ment minden rendben. Hiába az új fejlesztések, az SF71H nagyon bizonytalannak tűnt, így Vettel, valamint Räikkönen sem tudta megközelíteni a közvetlen riválist. Sőt, a Red Bull is megelőzte őket, akik adott esetben már az időmérőn is problémát okozhatnak.

Még több F1 hír:

És ne feledjük, Vettel a pénteki szabályszegése miatt 3 helyes rajtbüntetést kapott, ami azt jelenti, hogy vasárnap mindenképpen hátrányból vág neki az Amerikai Nagydíjnak, feltehetően a két Mercedes és a Red Bullok mögül.

FP3

Szombat délelőtt is erősen felhős és szeles volt az idő, de a versenyzők száraz körülmények között kezdhették meg az utolsó tréninget. Ez volt az első alkalom, hogy slick gumikon körözgettek a hétvégén. Közvetlen a zöld jelzés előtt a levegő hőmérséklete 18.7°C volt. A pálya hőmérői 20.3°C-ot mutattak. A szél 7.9 km/órával fújt.

A versenyzők közül sokan nem vártak, és szinte azonnal a pályára hajtottak. Leclerc vezette a sort. Rövid időn belül már a mezőny fele kint is volt az amerikai aszfaltcsíkon.

Az FP3 mondhatni egy érdekes végeredményt hozott. Vizes körülmények között a Mercedes diktálta a tempót, toronymagasan, addig szárazon már a Ferrari volt a leggyorsabb. Igaz, ez még mindig „csak” egy szabadedzés volt, de abból is az utolsó, valamint az SF71H-k csak kis különbséggel végeztek Hamilton előtt. Bottas a negyedik helyen már igen sokat kapott, majdnem 0.8 másodpercet. A németek sokkal inkább a versenytempóra koncentráltak.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

A sorrend a két Red Bullal folytatódott tovább. Verstappen még éppen hogy csak 1 másodpercen belül tudott lenni, addig Ricciardo a holland mögött 1.1 másodperccel volt lassabb.

A középcsapatok közül Leclerc diktálta a tempót a Sauberrel. A monacói idén ezt már nem először csinálta meg. Hozzá nagyon közel Pérez volt a Force Indiával, de Sainz és Grosjean is majdnem ugyanezt az időt autózta meg. Ocon szintén nem volt túl messze a 11. helyen, míg Gasly 12. lett a Toro Rosso-Hondával Magnussen és Hülkenberg előtt.

Ericsson sokat kapott a csapattársától, és csak a két Williamst, a McLareneket, valamint a gyengén teljesítő Hartleyt előzte meg. Alonso a legrosszabb idővel várhatja a folytatást. A tréningen eleinte minden sokkal szebbnek nézett ki a wokingiaknál.

A mezőnyből a McLareneket kivéve mindenki ultralágyon futotta meg a legjobb idejét. A britek szuperlágyon voltak kint.

Amerikai Nagydíj - FP3 - F1 2018

Hely  Versenyző Autó/Motor  Idő Különbség Kör
Sebastian Vettel Ferrari 1'33.797   20
Kimi Räikkönen Ferrari 1'33.843 0.046 21
Lewis Hamilton Mercedes 1'33.870 0.073 23
Valtteri Bottas Mercedes 1'34.556 0.759 21
Max Verstappen Red Bull/TAG Heuer 1'34.703 0.906 21
Daniel Ricciardo Red Bull/TAG Heuer 1'34.910 1.113 20
Charles Leclerc Sauber/Ferrari 1'35.365 1.568 21
Sergio Perez Force India/Mercedes 1'35.411 1.614 21
Carlos Sainz Renault 1'35.450 1.653 21
10  Romain Grosjean Haas/Ferrari 1'35.468 1.671 19
11  Esteban Ocon Force India/Mercedes 1'35.562 1.765 22
12  Pierre Gasly Toro Rosso/Honda 1'35.713 1.916 27
13  Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1'35.770 1.973 19
14  Nico Hulkenberg Renault 1'35.882 2.085 19
15  Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1'36.000 2.203 21
16  Lance Stroll Williams/Mercedes 1'36.188 2.391 21
17  Sergey Sirotkin Williams/Mercedes 1'36.193 2.396 20
18  Stoffel Vandoorne McLaren/Renault 1'36.302 2.505 23
19  Brendon Hartley Toro Rosso/Honda 1'36.330 2.533 26
20  Fernando Alonso McLaren/Renault 1'36.332 2.535 20

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Túl szigorú Vettel 3 helyes rajtbüntetése az Amerikai Nagydíjon?
Következő cikk Hamilton a pole-ban az Amerikai Nagydíjon Räikkönen előtt: visszatért a Ferrari!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország