Vettel üzenetet küldött Leclerc-nek a franciaországi kiesése után
Charles Leclerc a Magyar Nagydíj előtt felfedte, hogy Sebastian Vettel együttérzését fejezte ki irányába, miután a monacói vezető helyről hibázott és esett ki a múlt hétvégi versenyen.

A két versenyző jól ismerheti egymást, hiszen 2019-ben és 2020-ban egy csapatot alkottak a Ferrarinál. Azt mondjuk nem lehet mondani, hogy mindig felhőtlen lett volna a kapcsolatuk, hiszen első közös évükben több vitatható esetük is volt, melyek közül a legemlékezetesebbnek az interlagosi ütközés bizonyult.
Kettejük kapcsolata azóta viszont sokat javult, aminek az is bizonyítéka lehet, hogy Vettel, aki egyébként bejelentette visszavonulását az F1-ből, Paul Ricard után üzenetet küldött Leclerc-nek, hogy kicsit vigasztalja őt.
„A kapcsolatunk sokat változott az évek során. Amikor megérkeztem az első évben, nagyon le voltam nyűgözve, és talán kissé furán is viselkedtem vele, mert félénk voltam, és nem tudtam, mit mondjak neki” – nyilatkozta Leclerc.
„Most már viszont barátok vagyunk, és mindig ír nekem, ahogyan történt az a vasárnapi események után is. Próbál segíteni, hogy jobban érezzem magam, ha éppen nehéz időket élek át. Ezért is jó látni, hogy milyen sokat fejlődtünk, mióta először találkoztam vele.”
Azt természetesen Leclerc is sajnálja, hogy Vettel jövőre már nem lesz a mezőny tagja. „Talán jóval boldogabb lesz majd ott, ahová tart. Persze furcsa lesz őt nem látni a paddockban. Rengeteget tanultam tőle, és mindig is nagyon kedves volt hozzám.”
Ami pedig a korábban említett franciaországi kiesést illeti, a Ferrari versenyzője elmondta, hogy már túllépett azon. „Azzal egyáltalán nem megyek semmire, ha a hibámon vagy a múlton rágódom. Elkövettem a hibát, sok pontomba került, ezzel tisztában vagyok, de ennyi.”
Kurt Busch nagyot bukott a NASCAR Cup időmérőjén
A magyar válogatott focista is búcsúzik Vetteltől: „Minden jót, bajnok!”
Verstappen: Vettel nagyszerű nagykövete a sportágnak, a Ferrari erős lesz a Hungaroringen
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.