BRÉKING

Vettel unta a Koreai Nagydíjat, Raikkönen nem nyomhatta keményen

A Red Bull Racing német versenyzője kissé unatkozott az élen Koreában, de nagyon örül az újabb győzelmének. Kimi Räikkönen pedig elárulta, hogy az autója nem volt tökéletes, így vissza kellett fognia magát, addig Romain Grosjean hibázott, ami a második helyébe került.

Sebastian Vettel

Ez egy újabb nagyszerű eredmény a csapat számára és számomra is. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek és örülök annak, hogy minden rendben ment. Nem volt ideális, hogy kétszer is kihajtott a biztonsági autó a pályára, de mindig jó időben voltunk jó helyen, így ezzel sem volt túl nagy gondunk.

A hosszabb etapokon különösen jól ment az autó, és miután megszűnt a szemcsésedés a gumikon, könnyebb volt vezetni az autót. A csapat folyamatosan tájékoztatott erről, de ez egy pálya, ami rendkívül keményen bánik a jobb első gumikkal. Fontos volt mindezt kezelni, mivel ilyenkor durrdefektet kaphatsz, vagy előbb állsz ki a bokszba új gumikért.

Hogy őszinte legyek, kissé unalmas volt a verseny, de az eredménynek nagyon örülök és imádom azt, amit csinálok. Szerintem a csapat többi tagja is ezt gondolja. Most Japán következik, ami szerintem a legjobb versenypálya a világon. A rajongók különlegesek és megőrülnek a sportunkért. A szezon csúcspontja következik, amit nagyon várok már.

Kimi Räikkönen

Az elején talán vesztettem egy helyet a rajtnál. Később sikerült visszaszereznem ezt a helyet, de az autóm nem volt tökéletes. Egész hétvégén küszködtem az alulkormányzottsággal, és ez ma is így volt, ami miatt nem nyomhattam olyan keményen. Jó döntéseket hoztunk a biztonsági autós fázisok ideje alatt, és talán szerencsénk is volt, de úgy vélem, hogy nélküle is meg lett volna a dobogó.

Romain hibázott, amit én kihasználtam, bár talán többször is balra húzta a kormányt rám. Tudtam, hogy a sárga zászló miatt nem tud majd előzni és a DRS-t sem használhatja. Összességében könnyedén tudtam őt megelőzni.

Romain Grosjean

Elég nagy móka volt Lewisszal. A rajtunk jól sikerült, és rá tudtam menni a hátsó egyenesben, majd megelőztem Lewist egy kis KERS-szel , utána pedig védekeztem egy kicsit az 5-ös kanyarban.  Az első kerékcsere után ugyanez volt a történet. Kemény meló volt. Jó dolog volt ennyire közel lenni a Red Bullokhoz. A végén sem voltunk annyira messzire tőlük,  és lehetett volna egy esélyünk, hogy elkapjuk őket.

Kimi meg tudott előzni az SC után a 4-es és 5-ös kanyarokban, ami az én hibám is volt, mivel vétettem egy kicsit. Nem tudtam utána használni a DRS-t, de próbáltam keményen nyomni neki. Jó ismét a dobogón lenni, és boldog vagyok. Ez a csapatnak is remek eredmény.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel és a Red Bull alázza a Forma-1-et! Koreában is a háromszoros világbajnok nyert
Következő cikk Alonso és Webber is kritizálja az abroncsokat: Pirelli-defekt egy Pirelli gumitól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország