Vettel újabb nyomozása a Mercedes körül: videó

Sebastian Vettel egy ziccert sem hagy ki arra, hogy közelebbről is megnézze a rivális technikát. Így tett a Japán Nagydíj leintését követően is, amit a második helyen zárt. A német újra az első szárny körül vizsgálódott.

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, in Parc Ferme

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, in Parc Ferme

Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel idén is egy nehezebb évet fog zárni, és lehetséges, hogy az új csapattársa rögtön legyőzi őt. A német rekorder a japán hétvége előtt legutóbb Kanadában volt pole-ban, és már nagyon itt volt az ideje, hogy ott legyen az első helyen az időmérőn, hiszen zsinórban majdnem 10 kvalifikáción kapott ki Charles Leclerc-től.

Vettel egy remek kört rakott össze a vasárnapi időmérőn, amire ezúttal nem volt válasza Leclerc-nek, aki a harmadik szektorban több hibát is vétett, de elmondása szerint enélkül sem fogta volna meg a négyszeres világbajnokot. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mivel Vettel és Leclerc is nagyon rosszul rajtolt.

Valtteri Bottas, aki a harmadik kockáról indult, köszönte a lehetőséget, és át is vette a vezetést, amit végül nem adott ki a kezéből, míg a rekorder csapattársa szenvedett, elsősorban a taktika miatt, mellyel egyáltalán nem volt elégedett. A leintés után Vettel a parc fermében újra „nyomozásba” kezdett, ezúttal is az első szárny körül, amit videóra vettek.

 
 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez lenyűgöző manővere Szuzukából: nem semmi (videó) S
Következő cikk 2021-től jöhet a Miami Nagydíj az F1-ben: itt a pálya!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország