Vettel úgy tudja, papíron a Mercedesnél még mindig két szabad hely van

Sebastian Vettel ezzel együtt a visszavonulást sem zárja ki, és úgy fogalmazott, ha egy ajtó bezárul, akkor azt jobb úgy hagyni. A négyszeres világbajnok jövője még mindig nem dőlt el.

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az egyik legnagyobb kérdésé jelenleg az, hogy mi lesz Sebastian Vettel jövőjével. A német világbajnok szerződése az év végén lejár a Ferrarinál, amit nem akartak meghosszabbítani vele. A négyszeres bajnokot őszintén meglepte a helyzet, és Mattia Binotto mindezt azzal magyarázta, hogy a koronavírus miatt megváltozott a gazdasági helyzet.

Még több F1 hír:

Sokan mások is meglepődtek ezen, mivel Vettel még ajánlatot sem kapott, így akár egy jelentősen kisebb fizetés mellett is versenyezhetett volna. Korábban voltak olyan pletykák, miszerint több ajánlatot is visszadobott az alacsonyabb összeg és a kontraktus időtartama miatt, de ezek a hírek nem voltak igazak.

A Mercedesnél egy nagyon versenyképes ülést kaphatna, de úgy tűnik, hogy a németeknél továbbra is Lewis Hamiltonra, valamint Valtteri Bottasra fognak koncentrálni. A bejelentés azonban még mindig nem történt meg, így addig a pontig lehet esély a Hamilton-Vettel duóra.

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Vette a Servus TV vendége volt, ahol megkérdezték erről is, hogy van-e valamilyen információja arról, hogy mi történik a Mercedesnél. „Uh, egy kicsi.” - válaszolt mosolyogva. „Úgy vélem, hogy a csapat a jelenlegi formájában nagyon elégedett és remekül is teljesít. Az utóbbi évek bizonyítják ezt. Megértem, hogy ragaszkodni akarnak ehhez.”

„Ebben a tekintetben még nem született döntés. Elméletileg továbbra is szabad a két hely, de egyértelmű, hogy Lewis folytathatja, ha azt akarja. A tegnap után pedig Valtteri esetében is hasonló lehet a helyzet.”

Vettel számára három opció lehetséges: jövőre is az F1-ben lesz, soha nem jön vissza, vagy kihagy egy évet. „Igen, azt hiszem, de úgy gondolom, hogy ha eldöntesz valamit, és bezárod az ajtót, akkor nem szabad úgy tenned, mint aki abban reménykedik, hogy azt újra kinyitod. Legalábbis én így gondolkozom erről.”

„Készen kell állnod arra, hogy bezárva tarts magad mögött az ajtót. Más szavakkal, ha bármilyen okból az nem nyílik ki, akkor nem szabad megbánnod a döntést.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nyitott arra, hogy Vettel csapattársa legyen, Hornert meglepte, ahogy a Ferrari kezelte a helyzetet
Következő cikk Vettel elárulta, nyitott volt a folytatásra a Ferrarival, és a pénz egyáltalán nem jelentett prioritást

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország